Pietro Antonio Solari (cca.1445-1493)

Pietro Antonio Solari (latinul: Petrus Antonius Solarius) (c. 1445 - május 1493), más néven Pjotr​​Fryazin, svájci olasz építész. Ticino kanton, Carona nevű helységében született. Eredetileg a nagy család üzleti tevékenységet folytat. (Apja Guiniforte Solari, aki, maga is építész és szobrász, testvére, Andrea festő, fia Guiniforte Solari) Részt vesz Milánóban több templom újjáépítésben, Santa Maria del Carmine (cca.1470), San Bernardino (1487) Duomo di Alessandria-ban látható az 1484-ben faragott síremléke. (2. kép) A Kreml leghíresebb tornyainak tervezője

1487-ben III.Iván moszkvai nagyfejedelem mehívja  a moszkvai Kreml nagyszabású átalakításához. A Kreml huszonnégy hektárnyi területét téglafallal vették körül. A hatalmas feladathoz Solari látott neki, ennek során épültek fel a Kreml tornyai, beleértve a Borovitskaya, Konstantino-Eleninskaya, Spasszkaya, Nikolskaya és Corner Arsenalnaya tornyok. Az Solari által használt formai és technikai megoldások emlékeztetnek az Észak-Olaszországban található erődítményekhez. Solari tervei alapján épül meg a Granovitaja-palota, ( Palace of Facets) Marco Ruffo segítségével.

Marco Ruffo

Marco Ruffo olasz építész mint Marco Fryazin volt ismert, Moszkvában a 15. században.

A Fryazin cím régi orosz szóból származik, jelentése őszinte, amit az Észak-Olaszországban élő emberekre értették. Marco Ruffo mellett, legalább három olasz kortársa volt ezen a becenéven Oroszországban: Antonio Fryazin (Antonio Gislardi), Bon Fryazin (Marco Bon), Aleviz Fryazin (Aloisio da Milano).

Baccio d'Agnolo (1462-1543)

Baglioni,  más néven, Baccio d'Agnolo (1462-1543), olasz építész és intarziátor-fafaragó.
Firenzében egyike a delelőjére jutó reneszánsz sokat foglalkoztatott, legtekintélyesebb, ha nem is legjelentékenyebb építészeinek. Főleg a palotaépítkezés terén vannak nagy érdemei. Építészeti tanulmányait Rómában végezte, hol Rafaellel, Bramantével és több neves építésszel volt közelebbi kapcsolatban. Ennek eredményei érvényesülnek a firenzei Palazzo Bartolinini Salimberi, mely Baglioninek legérettebb és legnevezetesebb alkotása. A vízszintes és függőleges irányoknak kiemelése, a fél-oszlopokkal határolt ablak- és kapukeretek erős hangsúlyozása jellemzi.

Michelangelo Buonarroti 1475-1564

 "Én is az embert keresem, a mindenkori Embert,az örök jelképet, aki az idők kezdete óta újra meg újra vállalja a harcot a szabadságért" - vallja az agg Michelangelo, minden művészek legnagyobbika, a szobrászat, a festészet, építészet és költészet mestere, Savonarola, Machiavelli, Leonardo, Raffaello kortársa a reneszánsz szemtanúja.
 Michelangelo Buonarroti,  szobrász, festő, építész és költő, született a toscanai Caprese városkában 1475. meghalt Róma 1564. Minden idők legjelentékenyebb, legnagyobb befolyású művészegyénisége. Méltán nevezik a barokk művészet atyjának, mert alkotásaiban a reneszánsz beteljesedését mindjárt a barokk váltja föl. Bár a barokk megszületése az újkori művészet természetes fejlődése volt Michelangelo művészetében ezek a jelenségek, mégis mint az ő zsenijének egyéni nyilvánulásai lépnek föl.
Titáni képzeletében olyan emberfölötti lények kavarogtak és foganhattak, akiknek lelke szűknek érzi a testet. Alakjai fájdalmasan vonaglanak a nekik elégtelen testi hüvelyben, a fölszabadulás vágyától hajtva ezt megcsavarják, erőszakolt pózokba, merész kontraposztokba kényszerítik, idomait megnagyítják. A felnagyítás azonban nem történik egyenletesen, egyes idomok túlnőnek társaikon. A lélek elégedetlensége testi sorsával megszületésével szemben ebben az aránybeli diszharmóniában is kifejezésre jut. Báj és öröm hiányzik Michelangelo világából, a szépség sincs nála önmagáért, hanem - még a nőkben is - heroikus kifejező értékéért.

Bernini, Giovanni Lorenzo (1598-1680)

Bernini,  Giovanni Lorenzo, született Nápoly 1598. meghalt Róma 1680. Olasz szobrász, építész és festő, Michelangelo után az újkor legnagyobb hatást kiváltó művész-egyénisége. Ha Michelangelo művészete a barokk kezdete, úgy Bernini stílusa a barokk beteljesülése. Különösen szobrászata jelenti új korszakot, az előzmények gyökérig menő felfrissítő átstilizálását. Egyfelől a fokozott megelevenítést a lélek benső s a forma külső mozgalmasságát, pátoszát hangsúlyozta, mely a festőiségben, a szilárd plasztikai formák elmosásában, a fény- és árnyhatások változatosságában nyilvánult meg, másfelől minden részletnek egybekomponálást az összhatásban való föloldását vallotta művészi eszményének. A fölépítés együttese, az architektúra ural nála mindent, melynek holt formáit a szobrászat s a festészet átjárja, és mozgalmas élettel tölti meg. Mesterien tudta az optikai csalódásokat építészeti kompozícióinak előnyére, a hatás nagyszerűségének fokozására kihasználni. Legkitűnőbb példa erre a római Szent Péter templom, melynek számítóan mesteri megoldásával, sokkal nagyobb méreteket varázsolt a szemlélő elé, mint amilyenek azok a valóságban. A festői fényhatásokat is nagyszerűen használta ki művészi kompozíciói számára.

Leonardo da Vinci (1452-1519)

Leonardo da Vinci  firenzei festő, szobrász, építész, mérnök, fizikus, anatómus, zenész és író, született 1452 Vinci falucskában Empoli mellett, meghalt 1519. május 2-án Cloux kastélyban Amboise mellett Franciaországban. Az olasz virágzó reneszánsz három nagy géniusza között a legöregebb, aki a XV. sz. egész tudását összefoglalta még, és előkészítette XVI. sz. művészetét. A virágzó reneszánsz műveltségének úttörője, még ha nem is festett vagy mintázott volna, az egyetemes, sokoldalú reneszánsz-ember legtökéletesebb képviselője. „Leonardo da Vinci lényének óriási körvonalait örökké csak megközelítőleg fogják sejteni” mondja Jakob Burckhardt róla. Mint gondolkodó és tudományos kutató a természettudományok, és mechanika terén megelőzte kortársait. Tanulmányozta az ember és a ló anatómiáját, a vonal, levegő és a szín perspektíváját. Fizikai tanulmányai kiterjedtek az emelőre ható erők, a súrlódás törvényeire, a súlypont és a lökés hatásaira, a repülés törvényeire, az optikában a színes árnyékra, az írisz mozgásaira, benyomások tartamára a szemben.

Raffaello Santi (1483-1520)

A három grácia, Fresco, Villa Farnese, Róma

Rafael,  valóban Raffaello di Giovanni Santi, olasz festő és építész, született Urbino 1483, meghalt Róma 1520. Egyike minden idők legnépszerűbb festőinek, kiben az olaszok a szép iránt való formaérzéke a legtökéletesebb megtestesülését érte el. Vasari így jellemzi: „Végtelen bőkezűséggel és jósággal néha egyetlen emberre halmozza az ég kincseinek mérhetetlen gazdagságát, annyi kellemes és ritka adományt, amelyet máskor hosszú idő alatt sokak között szokott szétosztogatni. Felruházta őt a természet azzal a jósággal és szerénységgel, ami azokat ékesíti néha napján, akik különös módon válnak ki a többiek közül szeretetreméltó, nyájas modorú, kellemes személyükkel, amely mindenfajta ember számára, valamint minden dologban kedvessé, tetszetőssé teszi”. Rómában külön kis palotában lakott, melyben a szellem és a születés előkelőségei fordultak meg. És ha sokan a stanzák freskóinak elgondolásánál humanista tanácsadókat is sejtenek, maga is kora műveltségében az elsők között állott, az antik emlékek alapos ismerője, akit X. Leó pápa az antik emlékek felügyelőjévé nevez ki (1515).
 Bővebben itt az Olasz Wikipédián

 Fiatalkori portré

A szerető