2010. május 27., csütörtök

Bernini, Giovanni Lorenzo (1598-1680)

Bernini,  Giovanni Lorenzo, született Nápoly 1598. meghalt Róma 1680. Olasz szobrász, építész és festő, Michelangelo után az újkor legnagyobb hatást kiváltó művész-egyénisége. Ha Michelangelo művészete a barokk kezdete, úgy Bernini stílusa a barokk beteljesülése. Különösen szobrászata jelenti új korszakot, az előzmények gyökérig menő felfrissítő átstilizálását. Egyfelől a fokozott megelevenítést a lélek benső s a forma külső mozgalmasságát, pátoszát hangsúlyozta, mely a festőiségben, a szilárd plasztikai formák elmosásában, a fény- és árnyhatások változatosságában nyilvánult meg, másfelől minden részletnek egybekomponálást az összhatásban való föloldását vallotta művészi eszményének. A fölépítés együttese, az architektúra ural nála mindent, melynek holt formáit a szobrászat s a festészet átjárja, és mozgalmas élettel tölti meg. Mesterien tudta az optikai csalódásokat építészeti kompozícióinak előnyére, a hatás nagyszerűségének fokozására kihasználni. Legkitűnőbb példa erre a római Szent Péter templom, melynek számítóan mesteri megoldásával, sokkal nagyobb méreteket varázsolt a szemlélő elé, mint amilyenek azok a valóságban. A festői fényhatásokat is nagyszerűen használta ki művészi kompozíciói számára.

2010. május 23., vasárnap

Leonardo da Vinci (1452-1519)

Leonardo da Vinci  firenzei festő, szobrász, építész, mérnök, fizikus, anatómus, zenész és író, született 1452 Vinci falucskában Empoli mellett, meghalt 1519. május 2-án Cloux kastélyban Amboise mellett Franciaországban. Az olasz virágzó reneszánsz három nagy géniusza között a legöregebb, aki a XV. sz. egész tudását összefoglalta még, és előkészítette XVI. sz. művészetét. A virágzó reneszánsz műveltségének úttörője, még ha nem is festett vagy mintázott volna, az egyetemes, sokoldalú reneszánsz-ember legtökéletesebb képviselője. „Leonardo da Vinci lényének óriási körvonalait örökké csak megközelítőleg fogják sejteni” mondja Jakob Burckhardt róla. Mint gondolkodó és tudományos kutató a természettudományok, és mechanika terén megelőzte kortársait. Tanulmányozta az ember és a ló anatómiáját, a vonal, levegő és a szín perspektíváját. Fizikai tanulmányai kiterjedtek az emelőre ható erők, a súrlódás törvényeire, a súlypont és a lökés hatásaira, a repülés törvényeire, az optikában a színes árnyékra, az írisz mozgásaira, benyomások tartamára a szemben.


2010. május 16., vasárnap

Raffaello Santi (1483-1520)


A három grácia, Fresco, Villa Farnese, Róma

Rafael,  valóban Raffaello di Giovanni Santi, olasz festő és építész, született Urbino 1483, meghalt Róma 1520. Egyike minden idők legnépszerűbb festőinek, kiben az olaszok a szép iránt való formaérzéke a legtökéletesebb megtestesülését érte el. Vasari így jellemzi: „Végtelen bőkezűséggel és jósággal néha egyetlen emberre halmozza az ég kincseinek mérhetetlen gazdagságát, annyi kellemes és ritka adományt, amelyet máskor hosszú idő alatt sokak között szokott szétosztogatni. Felruházta őt a természet azzal a jósággal és szerénységgel, ami azokat ékesíti néha napján, akik különös módon válnak ki a többiek közül szeretetreméltó, nyájas modorú, kellemes személyükkel, amely mindenfajta ember számára, valamint minden dologban kedvessé, tetszetőssé teszi”. Rómában külön kis palotában lakott, melyben a szellem és a születés előkelőségei fordultak meg. És ha sokan a stanzák freskóinak elgondolásánál humanista tanácsadókat is sejtenek, maga is kora műveltségében az elsők között állott, az antik emlékek alapos ismerője, akit X. Leó pápa az antik emlékek felügyelőjévé nevez ki (1515).
 Bővebben itt az Olasz Wikipédián

 Fiatalkori portré

A szerető

2010. május 15., szombat

Bolognai iskola - Carracci iskola

Carracci,  bolognai festőcsalád a XVI. sz. fordulóján, befolyásuk egész a XVIII. századba nyúlik. Lodovico a legidősebb ki két unokaöcsét, Agostinót és Annibalet is túléli. 1582-ben, Bolognában azokkal együtt az Academia degli Incamminati festőiskolát (jelentése: helyes útra tértek) nyitja meg, mely a bolognai eklektikus iránynak kiindulópontja. Stílusuk visszahatás a Rafaelt és Michelangelót követő maníeristákra, akikkel szemben a festőiségre, Correggióra és Tizianóra térnek vissza, anélkül, hogy ezeket szolgailag utánoznák. Barokk-festők maradtak, már kiindulásuknál fogva is, de a kinövéseknek határt szabtak. A nagymesterek tradíciói a természet keresése a meztelen emberi test tanulmányozása volt programjuk, melyet koruk érzésvilágával hoztak harmóniába. Eklektikus csak a hatás, melyet munkáik keltenek, de nem művészetük kiindulópontja, noha Agostino írásaiban hasonló elveket hangoztat. A túlzott kompozíció, pózok és gesztusok, az erős fény és árnyék korvonások művészetükben. Iskolájuk hatása messze nyúlott. A legkiválóbbak, kik belőle nőttek: Domenichino, Guido Reni, a legtehetségesebb, továbbá Francesco Albani, Lanfranco és Guercino. Mindezekből ismét új tanítványok sarjaztak, Albaniból Cignani, Andrea Sacchi, kinek viszont Maratta a tanítványa, Reniből Simone Contarini, a Siraniak, Cagnacci, Domenichinóból Sassoferrato.


Lodovico Carracci: Szent Sebastiant bedobják a Cloaka Maximába (1612)


A szentek találkozása (Pinacoteca Nazionale di Bologna)


Krisztus megkorbácsolása

Forrás: Lanzi, Luigi (1847). Thomas Roscoe (fordító).  A festészet története Olaszországban; időtartama újjászületése  (III kötet). Henry G. Bohn, Covent Garden, London, eredeti az Oxford University Digitized január 31, 2007. pp. 106-107.

2010. május 14., péntek

Veronese, Paolo (1528-1588)

Veronese,  Paolo, valódi nevén Paolo Caliari, velencei festő, született Verona 1528, meghalt Velence 1588. A XVI. század második felében Velence nagy dekoratőre. Első mestere nagybátyja, Antonio Badile Veronában, majd később Cavazzola hatott rá. 1555-től pedig Velencében Tiziano és Tintoretto voltak befolyással művészi fejlődésére. Működött Veronában főleg Velencében (1555-től), Mantuában (1548 körül), Treviso környékén (1551-53 és 1566-67). Vicenzában (1572) és Páduában. A velencei reneszánsz kultúra gazdag, buja vidám szellemének festője. Vallásos és világi képeiben a velencei festészet előkelő, derűs nyugalma folytatódik és bennük a természet és a mindennapos élet ragyogó szépségeit tárja elénk a nagyszerű épületeket a pompázó ruhákat, ünnepélyeket és lakomákat, az érzéki szépségű velencei asszonyokat.
Források>>>

2010. május 13., csütörtök

Tiziano, Vecellio (1477-1576)

Tiziano Vecellio  (ejtsd: vecsellio, Vecelli) velencei festő született Pieve di Cadore (Friaul) 1477, meghalt Velence 1576 aug. 27. pestisben. A velencei festészet és talán minden idők egyik legnagyobb festőgéniusza. Giovanni Bellini tanítványa, kinél Giorgione és Palma Vecchio voltak társai, és akik mindketten hatással voltak rá.
99 évet élt (bár újabban 1489-re teszik születési évét) és hosszú pályája a folytonos emelkedés vonalát mutatja. Kezdetei Bellinire utalnak vissza, utolsó képei Tintorettóhoz és Grecóhoz vezetnek át, az utána következő fejlődést, Veroneset és Tiepolót készítve elő. Nem oly sokoldalú, mint Leonardo, Rafael vagy Michelangelo, mert csak festő, mint egykor Donatello csak szobrász, de a legfestőibb festők egyike, kik valaha éltek.


2010. május 12., szerda

Tintoretto (1518-1594)

Tintoretto,  valódi nevén Jacopo Robusti velencei festő, született Velence 1518, meghalt Velence a 1594. május 31. A velencei festészet egyik leghatalmasabb festőtehetsége. Vasari szerint, ki pedig nem tartozott feltétlen hívei közé, „szeszélyes, hirtelen határozó, a legfélelmetesebb agyvelő, melyet a festészet valaha is felmutatott, amit minden munkáján és fantasztikus kompozícióin is láthatunk, melyek egészen mások, mint a többi festőké, és amelyek a megszokottól különböznek, még a különösön is túltett szellemének új és csodálatos találékonyságával és különös szeszélyeivel. Olykor puszta vázlatokat kész munkákként mutatott be, nyersen kidolgozott képeket, melyen az ecsetvonásokat inkább a véletlen és a virtuozitás, mint a megfontolt ítélet rakta oda”. Mintha csak a XIX. század második felének ellenvetéseit az impresszionistákkal szemben hallanók e szavakból és valóban művészetének érdem szerint való újabb becsülése ezektől indult ki, akik benne az általa megtermékenyített Greco mellett az impresszionizmus egyik nagy ősét ismerték föl.


Művei a Web Gallery of Art-on

2010. május 11., kedd

Giorgione (c.1478-1510)

Giorgione da Castelfranco  (ejtsd: dzsordzsóne), eredeti nevén Giorgio Barbarelli, velencei festő, született Castelfranco 1478 körül, meghalt Velence 1510, pestisben. Giovanni Bellini tanítványa Tizianóval együtt, kivel körülbelül egykorú, hasonlóan Lottóhoz, és pár évvel idősebb Palma Vecchiónál. Rövid életéből csak halálának dátuma biztos. Hirtelen feltűnt tehetsége és pályájának rövidsége életét romantikával vonta be. Bellini, Tiziano és Tintoretto mellett a legnagyobb velencei festők egyike, ki mint Masaccio Firenzében, a velencei festészet egész fölfogását egyszerre megváltoztatta és a cinquecento művészetének irányát megszabta. Állítólag egy castelfrancói parasztlány és nemes ember fia. Testben és lélekben nagy, innen a neve is Giorgione (a. m. a nagy Giorgio), aki szerette a vidám életet, a szerelmet és zenét. „A jóságos természet sok tehetséggel áldotta meg.


Források>>>

2010. május 10., hétfő

Zurbaran, Francisco (1598-c.1664)

Zurbaran,  Francisco de, spanyol festő, Fuente de Cantosban (Estremadura) született 1598, meghalt Madrid 1664 körül. A XVII. században, Sevillában működő mesterek egyik legjelentékenyebbike, a legspanyolabb festők egyike. Szerzetesek és azok legendáinak epikusa, kiben a szerzetesek komor aszkézise és fanatikus hite talált ritka megértésű szószólóra. Realisztikus ábrázolásának nyugalma csaknem a józan egyszerűségét érinti olykor. Fehér ruhába, vagy durva szőrcsuhába öltözött alakjai monumentálisan jelennek meg a térben, amelyet a Riberára emlékeztető fények és árnyékok erős ellentéte tölt meg. Kevés színt, főleg fekete, fehér és szürkét alkalmaz, melyeket tónusán foglal össze. Első tanítványa Sevillában, egy az idősebb Herrerához közel álló helyi festő, Diego Perez de Villanueva, a gyorsan fejlődő festőre azonban Herrera s főleg Ribera volt döntő befolyásával, kései munkáira pedig Murillo gyakorolt nem éppen kedvező befolyást.
Szent Ferenc, olaj, vászon 65x53 cm
Alte Pinakothek, München

2010. május 9., vasárnap

Lotto, Lorenzo (c.1480-1556)

Lotto,  Lorenzo, velencei festő, született Velence 1480 körül, meghalt Loreto 1556.
Művészetében, életében is változékony, nyugtalan vándorlélek, aki Bergamo, Velence, Treviso, Róma és a Marcheban egész Ancona s Loretóig hánykolódott. Alvise Vivarinit követte előbb, majd Giorgione, még inkább Palma Vecchio hatása alá került, s ez utóbbival 1512 óta egy ideig együtt dolgozott. Egyes képein Tiziano, főleg azonban Correggio befolyása érzik a rezgő világításban a fény és árnyékkal való modellálásban. A sok hatás mellett mégis sokoldalú, a saját egyéni festői stílusát teremtő művész, aki hosszú léte alatt csak művészetének élt és vagyonát halála után a loretói Casa santa-nak hagyományozta, ahol csendes visszavonultságban élte élete utolsó idejét.
Források>>>

2010. május 8., szombat

Giorgio Vasari (1511-1574)

Vasari híres könyvét olvastam. Sajnos a mű, csupán válogatás: az itáliai reneszánsz művészet nagy mestereinek életrajza, negyven abból a több mint másfél százból, amelyet Giorgio Vasari, a tizenhatodik század második felének kiváló olasz szerzője tett közzé annak idején. Műve nemcsak a művészet történetének fontos forrása, hanem jelentős irodalmi alkotás is. E két szempontból kell róla vélemé­nyünket kialakítanunk, és erre a kettős értékére kell gondolnunk, ha szö­vegét olvassuk.

2010. május 7., péntek

Sansovino, Jacopo (1486-1570)

Sansovino Jacopo (1486-1570), igazi nevén J. Tatti, firenzei származású szobrász és építész, aki különösen Velencében fejtett ki széleskörű és rendkívüli jelentős munkásságot. Nevét mesterétől, Sansovino Andreától vette át, akihez, mint művészhez és emberhez, Jacopo rendkívül közel állott, noha szobrászatára néha Michelangelo is befolyással volt. Legkorábbi munkái a firenzei székesegyház belsejében Szent Jakab apostolnak eleven szobra és a Museo Nazionalénak szép mozdulatú fiatal Bacchusa, melyben a reneszánsz-szellem még modorosság nélkül érvényesül. A római San Agostinóban egy nemes stílusú Madonnaszobor Andrea Sansovino, a Sta Maria di Monserrato Szt. Jakabja viszont Michelangelo stílusára emlékeztet.


2010. május 6., csütörtök

Sangallo család

Sangallo,  az olasz reneszánsz művészetében kiváló szerepet játszó építészcsalád neve. Giuliano da Sangallo (1445-1516) a quattrocento kiváló mestere. Vezető építésze volt a firenzei dómnak, (Cattedrale di Santa Maria del Fiore, avagy a Liliomos Mária) sőt későbbi éveiben a Szent Péternek is. Főbb művei; a finom térhatású Madonna delle Carceri Pratóban, centrális alaprajzú kupolás kis templom, a firenzei Sangallo Spirito korinthusi pillér-architektúrájú nyolcszögű sekrestyéje, kazettás dongaboltozatos előtérrel s a Sangallo Maria Maddalena de Pazzi zárdaudvara ugyancsak Firenzében. Két nagy profán műve a Mediciek palotaszerű villája Poggio a Cajanóban, finom ión oszlopos előcsarnokkal s a rusztikás homlokzatú, nemes és előkelő Palazzo Gondi Firenzében, különösen hangulatos kompozit-oszlopos udvarral: sokan a Palazzo Strozzit is neki tulajdonítják. Későbbi éveiben Rómába kerül s ott, mint  a Szent Péter-bazilika építésze, az érett reneszánsz mesterévé lesz.

2010. május 5., szerda

Andrea del Sarto (1489-1531)

Sarto  (ejtsd: szártó), Andrea del, tkp. Andrea d'Agnolo mellékneve del Sarto (a szabó fia) atyja után, aki szabó volt, firenzei festő, született Firenze 1486, meghalt u. o. 1531. Előbb ötvösnél tanult, majd Piero di Cosimo tanítványa, később Fra Bartolommeo, Leonardo és Michelangelo hatottak művészetének kialakulására. Firenzében működött, rövid ideig I. Ferenc meghívására Párizsban (1518-1519). Fra Bartolommeo mellett a virágzó reneszánsz legjelentékenyebb mestere Firenzében. Annak forma- és térproblémáival szemben a kolorizmus főképviselője, az egyetlen művész Firenzében, aki színekben komponál. A színkompozíció terén oly jelentékeny, mint Michelangelo a figurális kompozícióban. A fény és árnyék nála, nem, mint Leonardónál, plasztikus modellálásra szolgál, hanem színek és fények játéka az árnyékolásban, melyet színekkel melegít át. Így jut el a kiegészítő színek harmóniájához. Nála a körvonalak erősebben elmosódnak az alakot környező árnyékokban, a sokszor semleges háttérben, miben Correggióval rokon. Színei áttetszően világítanak.

Angyali üdvözlet, Galleria Palatina (Palazzo Pitti), Firenze

Andrea del Sarto: Hárpia és Madonna, Galleria Firenze

2010. május 4., kedd

Palladio, Andrea (1508-1580)

Palladio,  Andrea, olasz építész (1508-1580), a felső-olaszországi késő reneszánsz nagymestere, az építészet történetének egyik legnagyobb alakja. Rómában szívta magába az antik architektúra szellemét, amelyet kevesen értettek meg nála jobban; sokat tanulmányozta Vitruviust s később maga is a reneszánsz nagy teoretikusainak sorába emelkedett. Műveinek nagy része szülővárosában, Vicenzában áll, amely valósággal múzeuma lett művészetének. Egyik korai műve, a „Bazilika” emeletes oszlopcsarnoka, alul dór, felül ión architektúrájának végtelenül finom arányaival s nyílásainak tökéletes ritmusával tűnik ki. Palladio híres nagy oszloprendje, itt még nem érvényesül teljes mértékben, mert a két emeletsor el van választva; szisztémája azonban már megvan, mert a boltívek kisebb értékű, másodrendű kettőzött oszlopokra futnak, igazi terrénuma Palladionak a palotaépítészet nagyvonalú művészete, páratlan formakészsége ebben alkotta a legkiválóbbat.

Andrea Palladio: Bazilika, Vicenza

2010. május 3., hétfő

Maiano, Benedetto da (1442-1497)

Benedetto da Maiano  (1442-1497), firenzei szobrász s építész, 10 évvel idősebb bátyjának, Giuliano da Majanónak neveltje. Egy-ideig közös műtermük volt és Benedetto da Maiano sokat segédkezett Giulianónak. Műveinek nagy részét márványból faragja, de szereti a színezett terrakottát is. Legnevezetesebb építészeti műve a firenzei Strozzi-palota (alapkő 1489-ben), melyet azonban többen Giuliano da Sangallónak tulajdonítanak. A kétemeletes, első és második emeletén kerek ikerablakokkal ellátott hatalmas méretű rusztika-palotának antik tagozású koronázó párkányát 1500-ban Simone Pollaiuolo (Cronaca) alkotta. Benedetto da Maiano első önálló szobrászi műve Szt. Savinus emléke a faenzai székesegyházban (1470 körül). Ugyanebben az időben jön létre a firenzei Sta Croce szószéke is páratlanul finom reneszánsz építészeti tagolásával, Szt. Ferenc életéből vett beszédes domborműveivel és az erény-allegóriák nemes kis szobraival. 1475.


2010. május 2., vasárnap

Francesca (c.1420-1492)

Francesca  (ejtsd: francseszka), Piero della vagy Piero degli Franceschi, umbriai festő, szül. Borgo San Sepolcro 1420 körül, meghalt u. o. 1492. Sienai mesterektől szülőhelyén nyert benyomásokon kívül döntő befolyással volt művészetére Domenico Veneziano, kinek 1439-45. segédje volt Firenzében a Santa Maria Nuova freskóinál. A freskó terén Masaccio folytatója, az Uccello, Castagno és Domenico Veneziano által művelt térmegoldás és perspektíva, valamint világítási problémák nagy továbbfejlesztője. Világos színezésével, mely tekintettel van a levegő, és napfény okozta változásokra, már a plein-air festészet problémáit érinti. Függő képein az olaj- és temperafestés együttes hatásait igyekszik érvényesíteni. Kis vidéki körre szorítkozó művészete nem volt művészi jelentőségének megfelelő kihatással a festészet fejlődésére, és mint ilyen, korában izolált jelenség. Legkorábbi munkája (1445) a Mária misericordiana oltárkép szentekkel (Borgo San Sepolcro képtár), ezt követi Sigismondo Malatesta Szt. Zsigmond előtt térdel (freskó, 1451, Rimini S. Francesco), továbbá Trónoló Madonna négy szenttel, fölül az Angyali üdvözlet (oltárkép, Perugia képtár).
Mária misericordiana oltárkép szentekkel

2010. május 1., szombat

Perugino (1446-1524)

Perugino, Pietro, eredeti nevén Pietro Vanucci, umbriai festő, született Cittá della Pieve 1446 meghalt 1524 Castello Fontignano (Perugia mellett) Az umbriai iskola leghíresebb és legtekintélyesebb mestere a XV. század második felében. Kezdetben Perugiában, valamelyik helyi mesternél tanult, majd P. della Francescánál dogozott, később Firenzében a Verrocchio műhelyében Leonardo tanulótársa. Főleg Perugiában, Rómában és Firenzében működött. Legnagyobb tanítványa Rafael volt a kisebb helyi festők közül legszorosabban Lo Spanga, eredeti nevén Giovanni di Pietro csatlakozott hozzá. Képeinek fölépítését a gazdag architektonikus háttérrel a firenzei művészetből vette. Mint technikus egyike az elsőknek, aki függő képein a tiszta olajtechnikára tér át, színei élénkek, tarkák és világítóak, olykor finom harmóniába is olvadnak, a formákat sokszor a fények és árnyékok segélyével, színeivel modellálja.