Fra Angelico (1387-1455)

Fra Giovanni Angelico da Fiesole, akit a világi élet­ben Guidónak hívtak, nem volt kevésbé kiváló festőnek és miniátornak, mint amilyen kitűnő volt szerzetesnek, ezért mind­két okból megérdemli, hogy díszes emléket állítsunk róla. Bár kényelmesen meglehetett volna a világi életben és vagyonán kívül még kedvére kereshetett volna is művészetével, amelyet már ifjú korában kitűnően értett, ő mégis, természeténél fogva higgadt és jóságos lévén, saját lelki békéje és nyugalma érdeké­ben, de főként lelke üdvösségéért, jobbnak látta belépni szerze­tesnek a prédikáló barátok rendjébe. Mert bár Istent szolgálni minden helyzetben lehet, némelyek mégis úgy érzik, hogy job­ban üdvözülhetnek a kolostorban, mint a világi életben. Ami­lyen üdvös eredménnyel jár ez a jó lelkek számára, épp úgy az ellenkezőjére vezet s valóban nyomorúságos és szerencsétlen végre jut azoknál, akik más célból lesznek szerzetesek.
Irodalom: Vasari