Masaccio (1401-1428)

Masaccio  (ejtsd: maszáccsó), másnéven Tommaso di Ser Giovanni Guidi da Castel San Giovanni, firenzei festő, született Castel San Giovanni (Arno völgye) 1401, meghalt Róma 1428. Vasari szerint Masolino tanítványa. Életéről keveset tudunk. 1421-ben, 20 éves korában egy római út után a gyógyszerészek és orvosok céhébe veszik fel Firenzében, 1424-ben pedig a Szent Lukács céhbe, a festők céhébe. 1429 előtt „állítólag” Rómában halt meg. Alig 27 évet élt és a klasszikus stílus megalapítója lett. Főmunkája a Brancacci-kápolna (Firenze, S. Maria del Carmine) freskói (1426-27), melyeknek korában egész Firenze csodájára járt, mint 20 év múlva Ghiberti un. Paradicsom kapujához és 50 év múlva Leonardo és Michelangelo csatakartonjaihoz. A Paradicsomból való kiűzetés kompozícióját még Rafael is érdemesnek tartotta arra, hogy változatlanul átvegye a vatikáni loggiákba. 

Arnolfo di Cambio (1245-1300)

Arnolfo di Cambio, vagy más néven Arnolfo di Lafo körülbelül 1245-ben született a toszkánai Valdelsában, és 1300-ban vagy 1302-ben halt meg Firenzében. Életrajzát Vasari az előző századok itáliai építészetének áttekintésével kezdi, ebben helyesen emel ki jelentős emlékeket, de tévesen datálja és attribuálja azok legnagyobb részét. Folytatja az ugyancsak tévesen a mes­ter apjának tartott Jacopo Tedesco építésznek hatalmas, ám teljes egészében tőle önkényesen konstruált munkássá­gának ismertetésével, de közben a jelentős emlékek (első­sorban az assisi San Francesco) kiválasztásában, sőt le­írásában is helyesen jár el, például a technikai fejlődés fon­tos állomásait is jól határozza meg. Csupán ezek után tér rá Arnolfo életmüvének pályarajzára; helyesen tartja őt, az antikvitás emlékein iskolázott mestert, az itáliai gótika sajátos stílusát remekművű épületek során kialakító és így a reneszánsz architektúráját sokban előkészítő nagy mű­vésznek. 

Ambrogio Lorenzetti (?-1349)

Ambrogio Lorenzetti születési éve nem ismeretes, pályá­ja 1319 körül indult Sienában, meghalt 1349-ben ugyan­ott. Vasari az életrajz rövidsége ellenére is kiváló érzékkel emeli ki a mester úttörő eredményeit a sokalakos jelenetek szerkesztése és a természetábrázolás, különösképpen a táj­festés területén. Fivérével, Pietro Lorenzettivel együtt egyéni módon ötvözték össze a giottói és a ducciói vívmá­nyokat. A sienai Ambrogio nemcsak tanult Firenzében, hanem az ottani festőcéh tagja is volt. Ő az első, akitől monumentális müvek maradtak ránk a profán festészet műfajában, és ezekben a freskóiban az allegorikus kompo­zíciók költői harmóniában egyesülnek a mindennapi városi és vidéki élet közvetlen megjelenítésével. Bennük Lorenzettinek Vasaritól említett közéleti aktivitása, irodalmi érdeklődése mintegy a művészeti szférába átemelve nyil­vánul meg.

Ucello (1437-1475)

Ucello (ejtsd: uccselló) Paolo, más néven Paolo Doni firenzei festő,  Firenze szülötte.

 A perspektíva szenvedélyes művelője, ki az építész Brunelleschi tapasztalatalt elméletben és gyakorlatban igyekezett folytatni, a növények első tanulmányozója és ábrázolója természet után, ki képeiben (különféle színű lovak csataképein) gyakran dekoratív hatásokra törekedet. Eleinte ötvös és segéd Ghiberti második kapuján Firenzében, azután dekoratív munkákkal foglalkozott, melyek mind elpusztultak: mozaikok Velencében, egyszínű freskók Páduában, ablaktervek Firenzében.

Nicola Pisano (1220 körül-1284)

Nicola Pisano  más néven Niccolò Pisano, Nicola de Puglia és Nicola Pisanus olasz szobrász és építész a romantikából a klasszikus görög stílus örökségén át a modern szobrászat megalapítója. Apuliában, Olaszország délkeleti részén született, születési ideje, eredete bizonytalan.

Az apuliai származású mester első ismert munkája a toszkanai Pisa dómjának battisterójában, a romantikából a gótikába ívelő keresztelőkápolna szószéke. (1260.) 

A szószék korlát hat domborművű tábláján Jézus életének jelenetei láthatók, az oroszlánok hátán emelkedő oszlopok fejezetein az erények alakjainak a szobrocskái állnak. 

Cimabue (1420 körül-1302)

Cimabue,  eredeti nevén Bencivieni Cenni di Pepo, firenzei festő töredékesen ránk maradt életműve, az eredeti állapotának romjaiban is hatalmas hatású . 
Vasari sok legendával tarkított életrajzából ma már csak kevés állja meg helyét. Dante sorai (Purgatorio XI. 94-96) is bizonyítják, hogy a Giottót megelőző időszak legjelentékenyebb festője volt, aki befejezett egy fejlődési folyamatot. Hiteles munkái: Krisztus Keresztelő Jánossal, mozaik a pisai dóm szentélyében továbbá freskók Assisiben (S. Francesco): Madonna angyalokkal (alsó templom) Mária megkoronázása, mennybemenetele, halála és Krisztus a kereszten (felső templom). Trónoló Madonna angyalokkal a firenzei S. Trinitából (Firenze, Akadémia) ehhez közel áll, de valószínűleg csak tanítványától, a Pisai S. Francescóból származó Madonna (Párizs, Louvre), A szent Péter és Pál történetét ábrázoló freskóról (1272, Róma, régi Szt. Péter templom udvara) csak VII. sz.-beli rajzok adnak fogalmat. A természethez való közeledés és egyéni kifejezésre való törekvés kora műveinek konvencionális merev fölfogásával szemben adják meg művészetének jelentőségét. - Irodalom, forrás: Aubert (Leipzig 1907). Fónagy, Vayer

Bramante (1444-1514)

Bramante,  Donato da Urbino, Donato di Pascuccio d' Antonio detto il Bramante olasz építész, festő és mérnök a milanói, majd római reneszánsz nagymestere. Sokoldalú tehetség, nagy műveltségű egyéniség. Ismerte Vitruviust és más antik forrásokat, jártas volt a perspektíva tudományában, ritka érzéke és tapasztalata volt a boltozás matematikai-statikai elvei terén. Feltehető, hogy fiatal korában Urbinóban dolgozott, és itt Piero della Francesca hatott rá.

Működését Milanóban kezdte, ahol eredetileg festészettel foglalkozott, majd a korai reneszánsz formanyelvén a lombardiai tégla-architektúra szellemében, mint építész dolgozott, elsősorban Luciano da Laurana, az urbinói mester, s a nagy Alberti hatása alatt.