Masaccio (ejtsd: maszáccsó), másnéven Tommaso di Ser Giovanni Guidi da Castel San Giovanni, firenzei festő, született Castel San Giovanni (Arno völgye) 1401, meghalt Róma 1428. Vasari szerint Masolino tanítványa. Életéről keveset tudunk. 1421-ben, 20 éves korában egy római út után a gyógyszerészek és orvosok céhébe veszik fel Firenzében, 1424-ben pedig a Szent Lukács céhbe, a festők céhébe. 1429 előtt „állítólag” Rómában halt meg. Alig 27 évet élt és a klasszikus stílus megalapítója lett. Főmunkája a Brancacci-kápolna (Firenze, S. Maria del Carmine) freskói (1426-27), melyeknek korában egész Firenze csodájára járt, mint 20 év múlva Ghiberti un. Paradicsom kapujához és 50 év múlva Leonardo és Michelangelo csatakartonjaihoz. A Paradicsomból való kiűzetés kompozícióját még Rafael is érdemesnek tartotta arra, hogy változatlanul átvegye a vatikáni loggiákba.
(freskó részlet, restaurálás előtt)
A félig rommá pusztult freskókból a kereső, fejlődő művészet frissessége árad felénk és festőjük bennük a művészet egyszerű, nagy eszközeivel a virágzó reneszánsz magaslatát ért el.
A problémákat, melyeket utána egyes művészek fejlesztenek tovább Firenzében csaknem egy félszázadon át, mind fölvetette. Az alakok szigorúan vannak elosztva és a térbe helyezve a gótika giotteszk festők túlzsúfolt kompozícióval szemben a jelenetet egy nézőpontra állítja be, minden alaknak a perspektíva szerint konstruált helye van, a kompozíció nem szőnyegszerű, mint Giottónál, hanem pillérek között mélyre nyúlik.
Életének nagy tettét korábbi munkák előzték meg (1421-24): a még gótikus fölfogású, aranylapra festett a római S. Maria Maggiore részére készült oltár (ma Nápoly, képtár), Mária mennybemenetele, az ún. hócsoda, melyen a pápa frissen esett hó helyén jelöli meg a Santa Maria Maggiore templom alaprajzát, továbbá Szent Anna harmadmagával a firenzei S. Ambrogio részére (1424 körül, ma Uffizi), komor színekben, kissé merev, komoly fölfogásban. 1425-re esnek a most már csaknem kétségtelenül neki tulajdonított freskók Szent Katalin és Szt. Ambrus életétől (Róma S. Clemente, Szt. Katalin kápolna), a kápolna bejárati boltozatának két oldalán egy monumentális Angyali üdvözlettel. A Katalin-legenda freskói némi tájszerű vonások mellett még többé-kevésbé alapos gótikus fölfogásúak, a térábrázolásban valamivel haladottabbak a rosszabb állapotban levő Szt. Ambrus-jelenetek. A későbbi mestert sejteti az oltárfal freskója: Krisztus a kereszten, a háttérben a római Campagna egészen a tengerig nyúló méltóságteljes tájképével. Művészi alkotásának legfontosabb korszakát (1426-27) a Brancacci-kápolna freskói töltik be. Ha a Masaccio halála után Filippino Lippi által festett freskóktól eltekintve, a többit mind Masaccio munkájának vesszük, körülbelül ez a festés ideje szerinti sorrend: Ádám és Éva bűnbeesése, Tabitha föltámasztása a béna meggyógyításával, Szt. Péter prédikál, Szt. Péter keresztel, Szt. Péter és János alamizsnát osztogat, Szt. Péter és János beteget gyógyít, Az adó garas, Kiűzetés a Paradicsomból, Szt. Péter trónuson. Az ezzel kapcsolatos Péter föltámasztja a királyfit, már Filippo fejezte be. A Bűnbeesés félénk alakjai csak jelzik a későbbi fejlődést, a Tabithán a firenzei háttér, a korszerű alakok, de főként a térmegoldás a fontos, a keresztelés életszerű aktjairól különösen a hideg víztől félő „borzongó”-járól híres (Vasari is említi).
A legérettebb megoldást adja az Adó garas, középen fönséges Krisztusalakjával, nagyszerű kompozícióval, alakjainak kifejező mozdulataival, egész térbehelyezésével és nagyvonalú tájképével.
A Kiűzetés a Paradicsomból nemcsak az aktok fejlett ábrázolásával, hanem mély lelki tartalmával is hat, az Alamizsnaosztogatás és Betegek gyógyítása az alakok árnyékának ábrázolásával a fény- és árnyékelosztás problémáját érinti. E freskókkal párhuzamosan készült a kazettált dongaboltozatának tökéletes perspektívájáról, miben Brunelleschi segítségét sejtik, híres Szentháromság kétoldalt térdelő donátorpárral (freskó, Firenze, Santa Maria Novella). Kevésbé jelentősek a Piéta (freskó Empoli Collegiata) és a pisai oltár (1426) megmaradt részei: Királyok imádása, Keresztelő János, továbbá Szent Péter halála (Berlin), a középső rész Krisztus a kereszten (Nápoly, Képtár)
Szentháromság Szűz Máriával, Szent János evangelistával és a donátorokkal (1425-27/28) Freskó, Santa Maria Novella, Firenze
Az alakok, mint Vasari mondja, a talpukon állnak tehát valószerűek, a ruharedők alatt testformák rejtőznek és plaszticitásra törekszenek, árnyékuk a falon kíséri őket, ha ruhájuk részben antikizáló is (apostolok) mellettük kora divatja szerint öltözött apostolok is szerepelnek. Az arcok sem típusok többé, hanem az arcképek életszerűségével hatnak, olykor komolyak, méltóságteljesek, tiszteletet parancsolók és az érett kor férfias szépségét sugározzák (Krisztus, Péter apostol), máskor az utca közönséges, de élő alakjai (apostolok, béna). Az akt is (Ádám és Éva, a keresztelésre várók) először jelenik meg valóságos formáival, amivel megelőzi Donatello Dávidját, bár Ghiberti Izsákja korábbi. Tájképszerű háttér vagy valóságos firenzei utca fogja össze a kompozíciót. A technika is könnyed; mély kék, vörös, lila, barnás sárga, áttetsző színek, lágy tónusok jellemzik. Komoly ünnepélyességüket Lippi, Filippino és Ghirlandaio csak a külső megjelenés pompájával fejlesztették tovább.
Adógaras, a Brancacci-kápolna freskójának részlete, Santa Maria del Carmine, Firenze
(restaurált részlet)
(restaurált részlet)
Életének nagy tettét korábbi munkák előzték meg (1421-24): a még gótikus fölfogású, aranylapra festett a római S. Maria Maggiore részére készült oltár (ma Nápoly, képtár), Mária mennybemenetele, az ún. hócsoda, melyen a pápa frissen esett hó helyén jelöli meg a Santa Maria Maggiore templom alaprajzát, továbbá Szent Anna harmadmagával a firenzei S. Ambrogio részére (1424 körül, ma Uffizi), komor színekben, kissé merev, komoly fölfogásban. 1425-re esnek a most már csaknem kétségtelenül neki tulajdonított freskók Szent Katalin és Szt. Ambrus életétől (Róma S. Clemente, Szt. Katalin kápolna), a kápolna bejárati boltozatának két oldalán egy monumentális Angyali üdvözlettel. A Katalin-legenda freskói némi tájszerű vonások mellett még többé-kevésbé alapos gótikus fölfogásúak, a térábrázolásban valamivel haladottabbak a rosszabb állapotban levő Szt. Ambrus-jelenetek. A későbbi mestert sejteti az oltárfal freskója: Krisztus a kereszten, a háttérben a római Campagna egészen a tengerig nyúló méltóságteljes tájképével. Művészi alkotásának legfontosabb korszakát (1426-27) a Brancacci-kápolna freskói töltik be. Ha a Masaccio halála után Filippino Lippi által festett freskóktól eltekintve, a többit mind Masaccio munkájának vesszük, körülbelül ez a festés ideje szerinti sorrend: Ádám és Éva bűnbeesése, Tabitha föltámasztása a béna meggyógyításával, Szt. Péter prédikál, Szt. Péter keresztel, Szt. Péter és János alamizsnát osztogat, Szt. Péter és János beteget gyógyít, Az adó garas, Kiűzetés a Paradicsomból, Szt. Péter trónuson. Az ezzel kapcsolatos Péter föltámasztja a királyfit, már Filippo fejezte be. A Bűnbeesés félénk alakjai csak jelzik a későbbi fejlődést, a Tabithán a firenzei háttér, a korszerű alakok, de főként a térmegoldás a fontos, a keresztelés életszerű aktjairól különösen a hideg víztől félő „borzongó”-járól híres (Vasari is említi).
A legérettebb megoldást adja az Adó garas, középen fönséges Krisztusalakjával, nagyszerű kompozícióval, alakjainak kifejező mozdulataival, egész térbehelyezésével és nagyvonalú tájképével.
Masaccioi: Kiűzetés a Paradicsomból
A Kiűzetés a Paradicsomból nemcsak az aktok fejlett ábrázolásával, hanem mély lelki tartalmával is hat, az Alamizsnaosztogatás és Betegek gyógyítása az alakok árnyékának ábrázolásával a fény- és árnyékelosztás problémáját érinti. E freskókkal párhuzamosan készült a kazettált dongaboltozatának tökéletes perspektívájáról, miben Brunelleschi segítségét sejtik, híres Szentháromság kétoldalt térdelő donátorpárral (freskó, Firenze, Santa Maria Novella). Kevésbé jelentősek a Piéta (freskó Empoli Collegiata) és a pisai oltár (1426) megmaradt részei: Királyok imádása, Keresztelő János, továbbá Szent Péter halála (Berlin), a középső rész Krisztus a kereszten (Nápoly, Képtár)
- Irodalom: Knudzon (Kjöbenhavn, 1875), Schmarsow (Kassel, 1895, 1900). Fónagy.
További képek>>>
Még több>>>
További képek>>>
Még több>>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése