Bramante (1444-1514)

Bramante,  Donato da Urbino, Donato di Pascuccio d' Antonio detto il Bramante olasz építész, festő és mérnök a milanói, majd római reneszánsz nagymestere. Sokoldalú tehetség, nagy műveltségű egyéniség. Ismerte Vitruviust és más antik forrásokat, jártas volt a perspektíva tudományában, ritka érzéke és tapasztalata volt a boltozás matematikai-statikai elvei terén. Feltehető, hogy fiatal korában Urbinóban dolgozott, és itt Piero della Francesca hatott rá.

Működését Milanóban kezdte, ahol eredetileg festészettel foglalkozott, majd a korai reneszánsz formanyelvén a lombardiai tégla-architektúra szellemében, mint építész dolgozott, elsősorban Luciano da Laurana, az urbinói mester, s a nagy Alberti hatása alatt. 

 Gian Galeotto Sforza, Milánó hercege (1476-1494)

Élete s művészi fejlődése még nincs kellően feltárva. Első milanói alkotásai a Santa Maria presso San Satiro kereszthajója és déli homlokzata, valamint a San Satiro végtelenül finom architektúrájú sekrestyéje, egyike a legszebb és legharmonikusabb centrális tereknek; e munkái 1475-1480 közé esnek. Később a csúcsíves Santa Maria delle Grazie finom kis keresztfolyosóját és háromapsisú szentélyét építette meg, amely nemes arányú téglaarchitektúrájával s dekoratív elemeinek rendkívüli finomságával tűnik ki. Nagyjában az ő tervei szerint épült, halála után, a templom kupolája is. A XV. század utolsó évtizedéből való a milanói San Ambrogio melletti nemes arányú oszlopcsarnok s ugyanez időtájt kezdte meg az abbiategrassói Santa Maria eredeti koncepciójú, nagyszerű homlokzatát, amely nyitott előcsarnok formájában jelenik meg s egyetlen hatalmas íve egymás fölé helyezett kettős oszlopokon nyugszik. 

Ez a műve már az érett reneszánsz alkotásai közé tartozik s mintegy bevezetője a mester római működésének, amely a XV. század utolsó évétől datálódik. Sokáig a Cancelleriát tartották római főművének, de újabb kutatások megdöntötték ezt a véleményt; mégis valószínű, hogy e palota templomának, a San Lorenzo in Damasonak megépítésében része volt. Egyik legszebb római alkotása az a palota, amelyet a Caprini-család számára épített; ezt Rafael fejezte be, aki később maga lakott benne. Eredeti homlokzatát (rusztikás földszint fölött páros római dór oszlop-architektúra) egy VI. századbeli metszet őrizte meg számunkra. Legfinomabb római műve, az érett reneszánsz valóságos gyöngye, a San Pietro in Montorio melletti kis Tempietto (1502). Köralaprajzú centrális épület ez, amelynek földszintjét oszlopsor veszi körül; a 16 római dór oszlopon triglyphonos, finom metopé díszű gerendázat nyugszik, s ezen balusztrád fut körül. A templom nyugodt és nemes vonalkupolával van födve. Körülbelül egykorú a Santa Maria della Pace udvara; ennek árkádos földszintje fölött az emeleten folyosó vonul végig, amelynek vízszintes mennyezetét egymással érdekesen váltakozó erőteljes pillérek és karcsú oszlopok hordják. Igen finom alkotása a lorettói dóm korinthusi architektúrájú márványból való Casa Santája s az ő tervei szolgáltak alapul a todi-i Consolazione-templomnak. 

Tempietto, Róma (tervvázlat)

Legnagyobb műveit II. Gyula pápa szolgálatában alkotja, s ezek főképpen a Vatikánra és a Szent Péter templomra szorítkoznak. Megépíti a Vatikán loggiás Cortile di San Damasoját, amelynek harmadik emelete Rafaeltől származik és saját abbiategrassói homlokzatára támaszkodva a Belvedere óriási fülkéjét, festői és páratlan árnyékhatású hátterét a Cortile della Pigna kolosszális fenyőtobozának; ezt a remek kulisszát később IV. Pius pápa Pirro Ligorióval hajlított római dór oszlopcsarnokkal koronáztatta meg. A legnagyszerűbb feladat, amely életpályája során foglalkoztatta, az újonnan épült Szent Péter-templom problémája volt. Giuliano da Sangallótól vette át a munkát, amelyen mindössze nyolc évig adatott dolgoznia. 

A keresztény antik eredetű, a középkor századain keresztül tovább épített és a quattrocento közepére romos állapotba jutott, Basilica di San Pietrónak  a helyére a Bramante által 1506-1507- ben tervezett új monumentális székesegyházból lényegében csupán a hatalmas kupolát tartó gigantikus pillérek épültek meg. Elgondolásában, mely görögkereszt formájú alaprajzra a leonerdói fél kupolák helyett teljes kupolás mellékterekkel övezett centrális teret kívánt emelni, még aquattrocento építészetének nagy és kis tereket egymás mellé rendelő szemlélete is érvényesül. A Palazzo del Vaticanónak teljes újjáépítését Bramante 1505-1507 években tervezete meg, a történeti viszontagságok közepette ebből is csupán a nagyarányú elgondolás lényege az, ami megvalósult. (Cortile della Pigna, Róma) Vasari szavai szerint Bramante, a quattrocento arhitektúra nagyjának Brunelleschinek nyomába szegődve, biztos utat vágott a mesternek.

 Szent Péter bazilika, Róma

Bramante mindkét terve szigorúan centrális, görög kereszt magvú templomot mutat, a kereszt szárainak metsződésében kupolával; első tervén a kereszt szárai kívül egyenesen záródnak, a másodikon hatalmas, emeletes apszisokban, amelyek a Tempietto architektúrájának reminiszcenciáit keltik fel. Négy hatalmas torony hangsúlyozta volna a templom négy sarkát, s az egész művet a kolonnádos tambourból kiemelkedő, lapos kupola koronázta volna meg. Halála után  Raffaellót bízták meg, de ő nem volt a legmegfelelőbb személy erre a munkára. Halála után Antonio da Sangallo folytatta az építkezést, és miután ő is meghalt, nem volt, aki a kivitelezést vezesse. Így lett pápai parancsra Michelangelo a székesegyház építésének vezetője. A művész a szerződésben kikötötte, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül, kizárólag Isten iránti szeretetéből szolgálja az egyházat. Erre azért volt szükség, hogy a tervek megváltoztatása miatt a megvesztegethetőség minden gyanúját eloszlassa.

Michelangelo project

 Szent Péter tér

Michelangelo kupolájának vonala mindenesetre szerencsésebb és lendületesebb, de bizonyos, hogy ha Bramante tervei minden változtatás nélkül kivitelre kerültek volna, az Anno Santót harmonikusabb szellemű, Madernák és más epigonok művészetétől mentes Szent Péterben ünnepelné a világ. Bramante nagy életrajzát Geymüller akarta megírni (a Bramante-Geymüller, ahogy magát nevezni szerette), de műve nem készült el. 

Irodalom és forrás:-Geymülleren kívül - Jul. Vogel, Herm. Egger és több olasz szerző, Beltrami, Vayer Lajos: Az itáliai reneszánsz.

Még több>>>