Sansovino, Jacopo (1486-1570)

Sansovino Jacopo (1486-1570), igazi nevén J. Tatti, firenzei származású szobrász és építész, aki különösen Velencében fejtett ki széleskörű és rendkívüli jelentős munkásságot. Nevét mesterétől, Sansovino Andreától vette át, akihez, mint művészhez és emberhez, Jacopo rendkívül közel állott, noha szobrászatára néha Michelangelo is befolyással volt. Legkorábbi munkái a firenzei székesegyház belsejében Szent Jakab apostolnak eleven szobra és a Museo Nazionalénak szép mozdulatú fiatal Bacchusa, melyben a reneszánsz-szellem még modorosság nélkül érvényesül. A római San Agostinóban egy nemes stílusú Madonnaszobor Andrea Sansovino, a Sta Maria di Monserrato Szt. Jakabja viszont Michelangelo stílusára emlékeztet.

Sangallo család

Sangallo,  az olasz reneszánsz művészetében kiváló szerepet játszó építészcsalád neve. Giuliano da Sangallo (1445-1516) a quattrocento kiváló mestere. Vezető építésze volt a firenzei dómnak, (Cattedrale di Santa Maria del Fiore, avagy a Liliomos Mária) sőt későbbi éveiben a Szent Péternek is. Főbb művei; a finom térhatású Madonna delle Carceri Pratóban, centrális alaprajzú kupolás kis templom, a firenzei Sangallo Spirito korinthusi pillér-architektúrájú nyolcszögű sekrestyéje, kazettás dongaboltozatos előtérrel s a Sangallo Maria Maddalena de Pazzi zárdaudvara ugyancsak Firenzében. Két nagy profán műve a Mediciek palotaszerű villája Poggio a Cajanóban, finom ión oszlopos előcsarnokkal s a rusztikás homlokzatú, nemes és előkelő Palazzo Gondi Firenzében, különösen hangulatos kompozit-oszlopos udvarral: sokan a Palazzo Strozzit is neki tulajdonítják. Későbbi éveiben Rómába kerül s ott, mint  a Szent Péter-bazilika építésze, az érett reneszánsz mesterévé lesz.

Andrea del Sarto (1489-1531)

Sarto  (ejtsd: szártó), Andrea del, tkp. Andrea d'Agnolo mellékneve del Sarto (a szabó fia) atyja után, aki szabó volt, firenzei festő, született Firenze 1486, meghalt u. o. 1531. Előbb ötvösnél tanult, majd Piero di Cosimo tanítványa, később Fra Bartolommeo, Leonardo és Michelangelo hatottak művészetének kialakulására. Firenzében működött, rövid ideig I. Ferenc meghívására Párizsban (1518-1519). Fra Bartolommeo mellett a virágzó reneszánsz legjelentékenyebb mestere Firenzében. Annak forma- és térproblémáival szemben a kolorizmus főképviselője, az egyetlen művész Firenzében, aki színekben komponál. A színkompozíció terén oly jelentékeny, mint Michelangelo a figurális kompozícióban. A fény és árnyék nála, nem, mint Leonardónál, plasztikus modellálásra szolgál, hanem színek és fények játéka az árnyékolásban, melyet színekkel melegít át. Így jut el a kiegészítő színek harmóniájához. Nála a körvonalak erősebben elmosódnak az alakot környező árnyékokban, a sokszor semleges háttérben, miben Correggióval rokon. Színei áttetszően világítanak.

Angyali üdvözlet, Galleria Palatina (Palazzo Pitti), Firenze

Andrea del Sarto: Hárpia és Madonna, Galleria Firenze

Palladio, Andrea (1508-1580)

Palladio,  Andrea, olasz építész (1508-1580), a felső-olaszországi késő reneszánsz nagymestere, az építészet történetének egyik legnagyobb alakja. Rómában szívta magába az antik architektúra szellemét, amelyet kevesen értettek meg nála jobban; sokat tanulmányozta Vitruviust s később maga is a reneszánsz nagy teoretikusainak sorába emelkedett. Műveinek nagy része szülővárosában, Vicenzában áll, amely valósággal múzeuma lett művészetének. Egyik korai műve, a „Bazilika” emeletes oszlopcsarnoka, alul dór, felül ión architektúrájának végtelenül finom arányaival s nyílásainak tökéletes ritmusával tűnik ki. Palladio híres nagy oszloprendje, itt még nem érvényesül teljes mértékben, mert a két emeletsor el van választva; szisztémája azonban már megvan, mert a boltívek kisebb értékű, másodrendű kettőzött oszlopokra futnak, igazi terrénuma Palladionak a palotaépítészet nagyvonalú művészete, páratlan formakészsége ebben alkotta a legkiválóbbat.

Andrea Palladio: Bazilika, Vicenza

Maiano, Benedetto da (1442-1497)

Benedetto da Maiano  (1442-1497), firenzei szobrász s építész, 10 évvel idősebb bátyjának, Giuliano da Majanónak neveltje. Egy-ideig közös műtermük volt és Benedetto da Maiano sokat segédkezett Giulianónak. Műveinek nagy részét márványból faragja, de szereti a színezett terrakottát is. Legnevezetesebb építészeti műve a firenzei Strozzi-palota (alapkő 1489-ben), melyet azonban többen Giuliano da Sangallónak tulajdonítanak. A kétemeletes, első és második emeletén kerek ikerablakokkal ellátott hatalmas méretű rusztika-palotának antik tagozású koronázó párkányát 1500-ban Simone Pollaiuolo (Cronaca) alkotta. Benedetto da Maiano első önálló szobrászi műve Szt. Savinus emléke a faenzai székesegyházban (1470 körül). Ugyanebben az időben jön létre a firenzei Sta Croce szószéke is páratlanul finom reneszánsz építészeti tagolásával, Szt. Ferenc életéből vett beszédes domborműveivel és az erény-allegóriák nemes kis szobraival. 1475.

Francesca (c.1420-1492)

Francesca  (ejtsd: francseszka), Piero della vagy Piero degli Franceschi, umbriai festő, szül. Borgo San Sepolcro 1420 körül, meghalt u. o. 1492. Sienai mesterektől szülőhelyén nyert benyomásokon kívül döntő befolyással volt művészetére Domenico Veneziano, kinek 1439-45. segédje volt Firenzében a Santa Maria Nuova freskóinál. A freskó terén Masaccio folytatója, az Uccello, Castagno és Domenico Veneziano által művelt térmegoldás és perspektíva, valamint világítási problémák nagy továbbfejlesztője. Világos színezésével, mely tekintettel van a levegő, és napfény okozta változásokra, már a plein-air festészet problémáit érinti. Függő képein az olaj- és temperafestés együttes hatásait igyekszik érvényesíteni. Kis vidéki körre szorítkozó művészete nem volt művészi jelentőségének megfelelő kihatással a festészet fejlődésére, és mint ilyen, korában izolált jelenség. Legkorábbi munkája (1445) a Mária misericordiana oltárkép szentekkel (Borgo San Sepolcro képtár), ezt követi Sigismondo Malatesta Szt. Zsigmond előtt térdel (freskó, 1451, Rimini S. Francesco), továbbá Trónoló Madonna négy szenttel, fölül az Angyali üdvözlet (oltárkép, Perugia képtár).

Mária misericordiana oltárkép szentekkel

Perugino (1446-1524)

Perugino, Pietro, eredeti nevén Pietro Vanucci, umbriai festő, született Cittá della Pieve 1446 meghalt 1524 Castello Fontignano (Perugia mellett) Az umbriai iskola leghíresebb és legtekintélyesebb mestere a XV. század második felében. Kezdetben Perugiában, valamelyik helyi mesternél tanult, majd P. della Francescánál dogozott, később Firenzében a Verrocchio műhelyében Leonardo tanulótársa. Főleg Perugiában, Rómában és Firenzében működött. Legnagyobb tanítványa Rafael volt a kisebb helyi festők közül legszorosabban Lo Spanga, eredeti nevén Giovanni di Pietro csatlakozott hozzá. Képeinek fölépítését a gazdag architektonikus háttérrel a firenzei művészetből vette. Mint technikus egyike az elsőknek, aki függő képein a tiszta olajtechnikára tér át, színei élénkek, tarkák és világítóak, olykor finom harmóniába is olvadnak, a formákat sokszor a fények és árnyékok segélyével, színeivel modellálja.

Próféták és  Sybilla (részlet)