Michelangelo Buonarroti 1475-1564

 "Én is az embert keresem, a mindenkori Embert,az örök jelképet, aki az idők kezdete óta újra meg újra vállalja a harcot a szabadságért" - vallja az agg Michelangelo, minden művészek legnagyobbika, a szobrászat, a festészet, építészet és költészet mestere, Savonarola, Machiavelli, Leonardo, Raffaello kortársa a reneszánsz szemtanúja.
 Michelangelo Buonarroti,  szobrász, festő, építész és költő, született a toscanai Caprese városkában 1475. meghalt Róma 1564. Minden idők legjelentékenyebb, legnagyobb befolyású művészegyénisége. Méltán nevezik a barokk művészet atyjának, mert alkotásaiban a reneszánsz beteljesedését mindjárt a barokk váltja föl. Bár a barokk megszületése az újkori művészet természetes fejlődése volt Michelangelo művészetében ezek a jelenségek, mégis mint az ő zsenijének egyéni nyilvánulásai lépnek föl.

Bernini, Giovanni Lorenzo (1598-1680)

Bernini,  Giovanni Lorenzo, született Nápoly 1598. meghalt Róma 1680. Olasz szobrász, építész és festő, Michelangelo után az újkor legnagyobb hatást kiváltó művész-egyénisége. Ha Michelangelo művészete a barokk kezdete, úgy Bernini stílusa a barokk beteljesülése. Különösen szobrászata jelenti új korszakot, az előzmények gyökérig menő felfrissítő átstilizálását. Egyfelől a fokozott megelevenítést a lélek benső s a forma külső mozgalmasságát, pátoszát hangsúlyozta, mely a festőiségben, a szilárd plasztikai formák elmosásában, a fény- és árnyhatások változatosságában nyilvánult meg, másfelől minden részletnek egybekomponálást az összhatásban való föloldását vallotta művészi eszményének. A fölépítés együttese, az architektúra ural nála mindent, melynek holt formáit a szobrászat s a festészet átjárja, és mozgalmas élettel tölti meg. Mesterien tudta az optikai csalódásokat építészeti kompozícióinak előnyére, a hatás nagyszerűségének fokozására kihasználni. Legkitűnőbb példa erre a római Szent Péter templom, melynek számítóan mesteri megoldásával, sokkal nagyobb méreteket varázsolt a szemlélő elé, mint amilyenek azok a valóságban. A festői fényhatásokat is nagyszerűen használta ki művészi kompozíciói számára.

Leonardo da Vinci (1452-1519)

Leonardo da Vinci  firenzei festő, szobrász, építész, mérnök, fizikus, anatómus, zenész és író, született 1452 Vinci falucskában Empoli mellett, meghalt 1519. május 2-án Cloux kastélyban Amboise mellett Franciaországban. Az olasz virágzó reneszánsz három nagy géniusza között a legöregebb, aki a XV. sz. egész tudását összefoglalta még, és előkészítette XVI. sz. művészetét. A virágzó reneszánsz műveltségének úttörője, még ha nem is festett vagy mintázott volna, az egyetemes, sokoldalú reneszánsz-ember legtökéletesebb képviselője. „Leonardo da Vinci lényének óriási körvonalait örökké csak megközelítőleg fogják sejteni” mondja Jakob Burckhardt róla. Mint gondolkodó és tudományos kutató a természettudományok, és mechanika terén megelőzte kortársait. Tanulmányozta az ember és a ló anatómiáját, a vonal, levegő és a szín perspektíváját. Fizikai tanulmányai kiterjedtek az emelőre ható erők, a súrlódás törvényeire, a súlypont és a lökés hatásaira, a repülés törvényeire, az optikában a színes árnyékra, az írisz mozgásaira, benyomások tartamára a szemben.

Raffaello Santi (1483-1520)

A három grácia, Fresco, Villa Farnese, Róma

Rafael,  valóban Raffaello di Giovanni Santi, olasz festő és építész, született Urbino 1483, meghalt Róma 1520. Egyike minden idők legnépszerűbb festőinek, kiben az olaszok a szép iránt való formaérzéke a legtökéletesebb megtestesülését érte el. Vasari így jellemzi: „Végtelen bőkezűséggel és jósággal néha egyetlen emberre halmozza az ég kincseinek mérhetetlen gazdagságát, annyi kellemes és ritka adományt, amelyet máskor hosszú idő alatt sokak között szokott szétosztogatni. Felruházta őt a természet azzal a jósággal és szerénységgel, ami azokat ékesíti néha napján, akik különös módon válnak ki a többiek közül szeretetreméltó, nyájas modorú, kellemes személyükkel, amely mindenfajta ember számára, valamint minden dologban kedvessé, tetszetőssé teszi”. Rómában külön kis palotában lakott, melyben a szellem és a születés előkelőségei fordultak meg. És ha sokan a stanzák freskóinak elgondolásánál humanista tanácsadókat is sejtenek, maga is kora műveltségében az elsők között állott, az antik emlékek alapos ismerője, akit X. Leó pápa az antik emlékek felügyelőjévé nevez ki (1515).
 Bővebben itt az Olasz Wikipédián

 Fiatalkori portré

A szerető

Bolognai iskola - Carracci iskola

Carracci,  bolognai festőcsalád a XVI. sz. fordulóján, befolyásuk egész a XVIII. századba nyúlik. Lodovico a legidősebb ki két unokaöcsét, Agostinót és Annibalet is túléli. 1582-ben, Bolognában azokkal együtt az Academia degli Incamminati festőiskolát (jelentése: helyes útra tértek) nyitja meg, mely a bolognai eklektikus iránynak kiindulópontja. Stílusuk visszahatás a Rafaelt és Michelangelót követő maníeristákra, akikkel szemben a festőiségre, Correggióra és Tizianóra térnek vissza, anélkül, hogy ezeket szolgailag utánoznák. Barokk-festők maradtak, már kiindulásuknál fogva is, de a kinövéseknek határt szabtak. A nagymesterek tradíciói a természet keresése a meztelen emberi test tanulmányozása volt programjuk, melyet koruk érzésvilágával hoztak harmóniába. Eklektikus csak a hatás, melyet munkáik keltenek, de nem művészetük kiindulópontja, noha Agostino írásaiban hasonló elveket hangoztat. A túlzott kompozíció, pózok és gesztusok, az erős fény és árnyék korvonások művészetükben. Iskolájuk hatása messze nyúlott. A legkiválóbbak, kik belőle nőttek: Domenichino, Guido Reni, a legtehetségesebb, továbbá Francesco Albani, Lanfranco és Guercino. Mindezekből ismét új tanítványok sarjaztak, Albaniból Cignani, Andrea Sacchi, kinek viszont Maratta a tanítványa, Reniből Simone Contarini, a Siraniak, Cagnacci, Domenichinóból Sassoferrato.

Lodovico Carracci: Szent Sebastiant bedobják a Cloaka Maximába (1612)

A szentek találkozása (Pinacoteca Nazionale di Bologna)

Krisztus megkorbácsolása

Forrás: Lanzi, Luigi (1847). Thomas Roscoe (fordító).  A festészet története Olaszországban; időtartama újjászületése  (III kötet). Henry G. Bohn, Covent Garden, London, eredeti az Oxford University Digitized január 31, 2007. pp. 106-107.

Veronese, Paolo (1528-1588)

Veronese,  Paolo, valódi nevén Paolo Caliari, velencei festő, született Verona 1528, meghalt Velence 1588. A XVI. század második felében Velence nagy dekoratőre. Első mestere nagybátyja, Antonio Badile Veronában, majd később Cavazzola hatott rá. 1555-től pedig Velencében Tiziano és Tintoretto voltak befolyással művészi fejlődésére. Működött Veronában főleg Velencében (1555-től), Mantuában (1548 körül), Treviso környékén (1551-53 és 1566-67). Vicenzában (1572) és Páduában. A velencei reneszánsz kultúra gazdag, buja vidám szellemének festője. Vallásos és világi képeiben a velencei festészet előkelő, derűs nyugalma folytatódik és bennük a természet és a mindennapos élet ragyogó szépségeit tárja elénk a nagyszerű épületeket a pompázó ruhákat, ünnepélyeket és lakomákat, az érzéki szépségű velencei asszonyokat.
Források>>>

Tiziano, Vecellio (1477-1576)

Tiziano Vecellio  (ejtsd: vecsellio, Vecelli) velencei festő született Pieve di Cadore (Friaul) 1477, meghalt Velence 1576 aug. 27. pestisben. A velencei festészet és talán minden idők egyik legnagyobb festőgéniusza. Giovanni Bellini tanítványa, kinél Giorgione és Palma Vecchio voltak társai, és akik mindketten hatással voltak rá.
99 évet élt (bár újabban 1489-re teszik születési évét) és hosszú pályája a folytonos emelkedés vonalát mutatja. Kezdetei Bellinire utalnak vissza, utolsó képei Tintorettóhoz és Grecóhoz vezetnek át, az utána következő fejlődést, Veroneset és Tiepolót készítve elő. Nem oly sokoldalú, mint Leonardo, Rafael vagy Michelangelo, mert csak festő, mint egykor Donatello csak szobrász, de a legfestőibb festők egyike, kik valaha éltek.

A keresztet hordó Krisztus (1506-07)