Bernini, Giovanni Lorenzo (1598-1680)

Bernini,  Giovanni Lorenzo, született Nápoly 1598. meghalt Róma 1680. Olasz szobrász, építész és festő, Michelangelo után az újkor legnagyobb hatást kiváltó művész-egyénisége. Ha Michelangelo művészete a barokk kezdete, úgy Bernini stílusa a barokk beteljesülése. Különösen szobrászata jelenti új korszakot, az előzmények gyökérig menő felfrissítő átstilizálását. Egyfelől a fokozott megelevenítést a lélek benső s a forma külső mozgalmasságát, pátoszát hangsúlyozta, mely a festőiségben, a szilárd plasztikai formák elmosásában, a fény- és árnyhatások változatosságában nyilvánult meg, másfelől minden részletnek egybekomponálást az összhatásban való föloldását vallotta művészi eszményének. A fölépítés együttese, az architektúra ural nála mindent, melynek holt formáit a szobrászat s a festészet átjárja, és mozgalmas élettel tölti meg. Mesterien tudta az optikai csalódásokat építészeti kompozícióinak előnyére, a hatás nagyszerűségének fokozására kihasználni. Legkitűnőbb példa erre a római Szent Péter templom, melynek számítóan mesteri megoldásával, sokkal nagyobb méreteket varázsolt a szemlélő elé, mint amilyenek azok a valóságban. A festői fényhatásokat is nagyszerűen használta ki művészi kompozíciói számára.

Bernini mégis építészeti alkotásainak csak tömegképzésében csoportosításában, a belső téralkotásban a belső pompázatos díszítésében volt újító. A részletek tekintetében nem törekedett új motívumokra, megőrizte a régi formákat. Viszont annál jobban átdolgozta az öröklött plasztikai stílust. A naturalista mintázást eddig nem látott tökélyre vitte. A hús lágyságát, a ruhakelmék, csipkék anyaghatását bámulatos technikával éreztette. A fúróval való fellazítás a kivájások, a márvány fényezése mind arra jó, hogy a felület valószerű hatását emelje. Éppoly nagy volt a nagyszabású, mint a kisebb feladatok megoldásában. Mellszobrai e műfaj remekei közé tartoznak. Festészete jelentéktelen. Legtöbb effajta művét állítólag ő maga pusztította el. Önarcképe a firenzei Uffiziben elég figyelemreméltó alkotás. Bernini a szobrászatot atyjától, Pietro Berninitől tanulta. Gyors mintázó képessége már ifjúkorában jelentkezett. Korai munkái között legnevezetesebb az Aeneas- és Anchises-csoport (Róma, Villa Borghese), melyen még atyja tartózkodó stílusának hatása érzik. Ez a műve Scipione Borghese bíboros megrendelésére készült, akinek számára aztán a már sokkal lendületesebb Dávidot (1619), Perszephone elrablását (1622) és Apolló és Daphne megkapóan könnyed csoportját (1625) faragta. Mindhárom a Villa Borghesében. 1623. VIII. (Barberini) Orbán pápa trónra-léptével kezdődik

 Apolló és Daphne

Bernini rendkívüli jelentőségű és nagyarányú munkássága, mely a következő pápák uralkodása alatt is tovább folyt. Bernininek hatalmas része van Róma mai képének kialakításában. Csak X. Ince uralkodásának első felében mellőzik, de később ez a pápa is kegyeibe fogadja. 1629 óta a Szent Péter templom építése és díszítése, művészi hatásnak növelése foglalkoztatja egész életén át. 1629. a négy kupola-pillér díszítését végzi (egyik fülkében Szt. Longinus hatásos márványalakját állítja 1638-ban), 1633. pedig a kupola alatti, négy csavart oszlopon álló óriási tabernákulumot fejezi be, mely a Panteon előcsarnoka antik mennyezetének ércéből készült. 1637-től kezdve Bernini a templomnak Madernától épített homlokzata számára tornyokat akar építeni. Csak az egyik került kivitelre, de 1644-ben ezt is le kell bontani, mert nem tetszett, és mert állítólag repedést okozott a templom falán. A Panteonra épített tornyait (1626) - Bernini szamárfülei - csak 1882-ben bontották le. 1647. a Szt. Péter templom gazdag pilaszter-díszítéseit végzi, de még előbb, 1644. az előcsarnok kapuja fölé a Pasce oves meas márványreliefen dolgozik, melyet 1656. tesznek helyére. 1656. a szentély hátsó falán levő ércből való fantasztikus formájú Cattedra Petrit alkotja a négy egyházatya mozgalmas alakjával. Ez az önkényes formájú oltárfelépítmény, mely Szt. Péter apostol székét rejti magában, Bernini legtöbbet kritizált alkotása. Felhőivel, glóriájával, sugaraival mégis mintája lett számtalan későbbi oltárnak. Ugyanebben az évben (1656) kezdi Bernini a Szt. Péter templom előtti kolonnádok építését. Ezzel a páratlanul hatásos és nagyszabású megoldással Bernininek sikerült az egyház első templomához méltó építészeti nyitányt komponálni. 1663-66-ig a vatikáni Scala regiát építi és 1670. a lépcső elé egy fülkébe Nagy Constantinus császár lovas szobrát állítja. Bernini a felsoroltakon kívül is rendkívül tevékeny építészeti és szobrászati munkásságot fejt ki. 1627. a Propaganda Fide palota főhomlokzatát, a S. Agostino főoltárát, 1629-től kezdve pedig egyik építészeti főművét, a Barberini-palota főhomlokzatát építi, a II. emelet perspektivikusan rövidülő ablakbéleteivel és nagyszerű ovális csigalépcsőjével. 1650. másik nevezetes palotáját, a Palazzo Monte Citoriót kezdi építeni, melyet később Carlo Fontana eltérően fejez be. Épp így teljesen megváltozott a Salvi-féle átépítés folytán (1745) az 1665-ben kezdett Chigi (a mostani Odescalchi) palota homlokzata is. Bernini építőművészi zsenijét XIV. Lajos francia király is igénybe akarta venni a Louvre átépítése céljából. A mester készített is ehhez terveket, járt Párizsban (1665), hol nagyszerűen fogadták, sőt tervei szerint a munkálatokat már meg is kezdték, végeredményben mégis Perrault Louvre-kolonnádjának terve került megvalósításra. 1660. Bernini a castelgandolfói pápai nyári palota homlokzatát és templomát tervezi, 1664. pedig az aricciai Assunta, majd a római S. Andreanel Quirinale templomot (1678) építi. Bernini dekoratív művészi zsenijét síremlékei és kútjai is kiválóan bizonyítják. VIII. Orbán (1647) és VII. Sándor (1671-78) síremléke a Szt. Péter templomban túlhatásos kompozícióik dacára is rendkívüli jelentőségű és jövőbeható alkotások. Rómában Bernini fontánái ötletes, festői felépítésükkel új, barokk-kúttípust teremtettek.

 Legnevezetesebbek a Piazza Barberini Triton-kútja (1644), a Piazza Navona négy folyam-kútja (1644) és a Santa Mária sopra Minerva előtti kút a kis elefánt hátán álló obeliszkkel. A Fontana Trevi terve is Berninire megy vissza. Mellőztetése alatt X. Ince pápa uralkodásának első felében a Sta Maria Vittoria-templom Bernaro-kápolnájának pazar díszítését alkotta a mester. Ennek oltárát ékesíti a felhőkön elterült Szt. Teréz extázisát ábrázoló, korát páratlanul jellemző, felülről megvilágított márványcsoport, melyben a vallásos önkívület finom erotikával párosul. Ez időben tervezett másik munkája, egy allegorikus márványcsoport, csak töredékesen valósult meg. A Chigiek számára a római Sta Maria del Popollóban (1656) és a sienai székesegyházban (1658-59) épít egy-egy kápolnát. Az előbbit a művészetére igen jellemző szobrokkal, Dániel és Habakkuk alakjaival ékesíti. Hosszú élete alatt Bernini számos mellszobrot alkotott, melyek közül talán az ifjúkorában készült Scipione Borghese bíboros és az öregebb éveiben faragott Gabriello Fonseca orvos képmásai a legnevezetesebbek. Számos portrét és szobrot alkotott VIII. Orbán s X. Ince pápákról, melyek közül azonban sok elkallódott. Így elpusztult I. Károly angol király képmása is. XIV. Lajosról egy kevéssé sikerült, később Curtiusszá átalakított lovas szobrot és egy képmást (Versailles) mintázott. Aggkorában alkotta tanítványaival a római Angyalhíd túlságosan mozgalmas angyalait, (kettő a mester sajátkezű műve) és Beata Ludovica Albertini (S. Francesco a Ripa), minden nyugtalansága mellett is hatásos fekvő alakját. Utolsó műve egy kezét áldásra emelő nagy Krisztus-szobor (fél-alak) volt. Bernini alkotásaiban korának művészi vágyai a legnagyszerűbben teljesültek be. Joggal lehet műveit egyenként kritizálni, de azoknak együttese századának mégis legelhatározóbb jelentőségű művészi eseménye.
Forrás, irodalom: Baldinucci (1682); Dom. Bernini (1793); Stan. Fraschetti (1900); Hültl (1906); Boehn (1912).

Tovább>>>

Bernini Pietro (1562-1629), olasz szobrász, B. Giovanni atyja. Mint festő kezdtepályáját. A 80-as években Antonio Tempestának segédkezett a caprarolai Farnese-palota és valószínűleg a Vatikán dekoratív freskóinak festésében, 1584-ben Nápolyba megy, hol Michelangelo Naccarinivel két kutat, továbbá a Fornaro-kápolnának (Gesú nuovo). a Monte di Pietá-templom homlokzatának és a Gerolomini-templom Ruffo-kápolnájának szobrait faragja. 1605 körül  Rómában telepszik le. Első itteni műve a S. Maria Maggiore keresztelő kápolnájában lévő Assunta-dombormű (1606-11). Mária mennybemenetelét Bernini itt Tizianónak híres velencei képe alapján teljesen festői stílusban ábrázolta. Ugyanezen templom Borghese-kápolnája számára VIII. Kelemen koronázásának reliefjét és 4 kariatidát farag. 1616-ban a San Andrea della Valle Barberini-kápolnájában lévő, ültéből fölugrani készülő Ker. Szt. Jánost, 1623-ban pedig Bellarmin bíboros síremlékének (Gesú) két allegóriáját hozza létre. Baglione szerint utolsó műve a római Piazza di Spagna eredeti elgondolású Barcaccia-kútja, melyet rendszerint Lorenzo Bernini művének mondanak. Élete végén főleg dekoratív szobrokat faragott kertek számára. Későbbi stílusa szorosan egyezik nagy fiának modorával. Bámulatos technikai tökélyre vitte, a márvány úgy engedelmeskedett vésőjének, fúrójának, mintha viasz lenne. Művészetében a plasztikai formák határozottságát festői nyugtalanság, bizonytalanság váltja fel. Domborműveiben Bernini szinte impresszionisztikus hatásokat vált ki. (Ybl)