2010. december 17., péntek

Michelangelo Buonarroti 1475-1564

 "Én is az embert keresem, a mindenkori Embert,az örök jelképet, aki az idők kezdete óta újra meg újra vállalja a harcot a szabadságért" - vallja az agg Michelangelo, minden művészek legnagyobbika, a szobrászat, a festészet, építészet és költészet mestere, Savonarola, Machiavelli, Leonardo, Raffaello kortársa a reneszánsz szemtanúja.
 Michelangelo Buonarroti,  szobrász, festő, építész és költő, született a toscanai Caprese városkában 1475. meghalt Róma 1564. Minden idők legjelentékenyebb, legnagyobb befolyású művészegyénisége. Méltán nevezik a barokk művészet atyjának, mert alkotásaiban a reneszánsz beteljesedését mindjárt a barokk váltja föl. Bár a barokk megszületése az újkori művészet természetes fejlődése volt Michelangelo művészetében ezek a jelenségek, mégis mint az ő zsenijének egyéni nyilvánulásai lépnek föl.

2010. május 27., csütörtök

Bernini, Giovanni Lorenzo (1598-1680)

Bernini,  Giovanni Lorenzo, született Nápoly 1598. meghalt Róma 1680. Olasz szobrász, építész és festő, Michelangelo után az újkor legnagyobb hatást kiváltó művész-egyénisége. Ha Michelangelo művészete a barokk kezdete, úgy Bernini stílusa a barokk beteljesülése. Különösen szobrászata jelenti új korszakot, az előzmények gyökérig menő felfrissítő átstilizálását. Egyfelől a fokozott megelevenítést a lélek benső s a forma külső mozgalmasságát, pátoszát hangsúlyozta, mely a festőiségben, a szilárd plasztikai formák elmosásában, a fény- és árnyhatások változatosságában nyilvánult meg, másfelől minden részletnek egybekomponálást az összhatásban való föloldását vallotta művészi eszményének. A fölépítés együttese, az architektúra ural nála mindent, melynek holt formáit a szobrászat s a festészet átjárja, és mozgalmas élettel tölti meg. Mesterien tudta az optikai csalódásokat építészeti kompozícióinak előnyére, a hatás nagyszerűségének fokozására kihasználni. Legkitűnőbb példa erre a római Szent Péter templom, melynek számítóan mesteri megoldásával, sokkal nagyobb méreteket varázsolt a szemlélő elé, mint amilyenek azok a valóságban. A festői fényhatásokat is nagyszerűen használta ki művészi kompozíciói számára.

2010. május 23., vasárnap

Leonardo da Vinci (1452-1519)

Leonardo da Vinci  firenzei festő, szobrász, építész, mérnök, fizikus, anatómus, zenész és író, született 1452 Vinci falucskában Empoli mellett, meghalt 1519. május 2-án Cloux kastélyban Amboise mellett Franciaországban. Az olasz virágzó reneszánsz három nagy géniusza között a legöregebb, aki a XV. sz. egész tudását összefoglalta még, és előkészítette XVI. sz. művészetét. A virágzó reneszánsz műveltségének úttörője, még ha nem is festett vagy mintázott volna, az egyetemes, sokoldalú reneszánsz-ember legtökéletesebb képviselője. „Leonardo da Vinci lényének óriási körvonalait örökké csak megközelítőleg fogják sejteni” mondja Jakob Burckhardt róla. Mint gondolkodó és tudományos kutató a természettudományok, és mechanika terén megelőzte kortársait. Tanulmányozta az ember és a ló anatómiáját, a vonal, levegő és a szín perspektíváját. Fizikai tanulmányai kiterjedtek az emelőre ható erők, a súrlódás törvényeire, a súlypont és a lökés hatásaira, a repülés törvényeire, az optikában a színes árnyékra, az írisz mozgásaira, benyomások tartamára a szemben.


2010. május 16., vasárnap

Raffaello Santi (1483-1520)


A három grácia, Fresco, Villa Farnese, Róma

Rafael,  valóban Raffaello di Giovanni Santi, olasz festő és építész, született Urbino 1483, meghalt Róma 1520. Egyike minden idők legnépszerűbb festőinek, kiben az olaszok a szép iránt való formaérzéke a legtökéletesebb megtestesülését érte el. Vasari így jellemzi: „Végtelen bőkezűséggel és jósággal néha egyetlen emberre halmozza az ég kincseinek mérhetetlen gazdagságát, annyi kellemes és ritka adományt, amelyet máskor hosszú idő alatt sokak között szokott szétosztogatni. Felruházta őt a természet azzal a jósággal és szerénységgel, ami azokat ékesíti néha napján, akik különös módon válnak ki a többiek közül szeretetreméltó, nyájas modorú, kellemes személyükkel, amely mindenfajta ember számára, valamint minden dologban kedvessé, tetszetőssé teszi”. Rómában külön kis palotában lakott, melyben a szellem és a születés előkelőségei fordultak meg. És ha sokan a stanzák freskóinak elgondolásánál humanista tanácsadókat is sejtenek, maga is kora műveltségében az elsők között állott, az antik emlékek alapos ismerője, akit X. Leó pápa az antik emlékek felügyelőjévé nevez ki (1515).
 Bővebben itt az Olasz Wikipédián

 Fiatalkori portré

A szerető

2010. május 15., szombat

Bolognai iskola - Carracci iskola

Carracci,  bolognai festőcsalád a XVI. sz. fordulóján, befolyásuk egész a XVIII. századba nyúlik. Lodovico a legidősebb ki két unokaöcsét, Agostinót és Annibalet is túléli. 1582-ben, Bolognában azokkal együtt az Academia degli Incamminati festőiskolát (jelentése: helyes útra tértek) nyitja meg, mely a bolognai eklektikus iránynak kiindulópontja. Stílusuk visszahatás a Rafaelt és Michelangelót követő maníeristákra, akikkel szemben a festőiségre, Correggióra és Tizianóra térnek vissza, anélkül, hogy ezeket szolgailag utánoznák. Barokk-festők maradtak, már kiindulásuknál fogva is, de a kinövéseknek határt szabtak. A nagymesterek tradíciói a természet keresése a meztelen emberi test tanulmányozása volt programjuk, melyet koruk érzésvilágával hoztak harmóniába. Eklektikus csak a hatás, melyet munkáik keltenek, de nem művészetük kiindulópontja, noha Agostino írásaiban hasonló elveket hangoztat. A túlzott kompozíció, pózok és gesztusok, az erős fény és árnyék korvonások művészetükben. Iskolájuk hatása messze nyúlott. A legkiválóbbak, kik belőle nőttek: Domenichino, Guido Reni, a legtehetségesebb, továbbá Francesco Albani, Lanfranco és Guercino. Mindezekből ismét új tanítványok sarjaztak, Albaniból Cignani, Andrea Sacchi, kinek viszont Maratta a tanítványa, Reniből Simone Contarini, a Siraniak, Cagnacci, Domenichinóból Sassoferrato.


Lodovico Carracci: Szent Sebastiant bedobják a Cloaka Maximába (1612)


A szentek találkozása (Pinacoteca Nazionale di Bologna)


Krisztus megkorbácsolása

Forrás: Lanzi, Luigi (1847). Thomas Roscoe (fordító).  A festészet története Olaszországban; időtartama újjászületése  (III kötet). Henry G. Bohn, Covent Garden, London, eredeti az Oxford University Digitized január 31, 2007. pp. 106-107.

2010. május 14., péntek

Veronese, Paolo (1528-1588)

Veronese,  Paolo, valódi nevén Paolo Caliari, velencei festő, született Verona 1528, meghalt Velence 1588. A XVI. század második felében Velence nagy dekoratőre. Első mestere nagybátyja, Antonio Badile Veronában, majd később Cavazzola hatott rá. 1555-től pedig Velencében Tiziano és Tintoretto voltak befolyással művészi fejlődésére. Működött Veronában főleg Velencében (1555-től), Mantuában (1548 körül), Treviso környékén (1551-53 és 1566-67). Vicenzában (1572) és Páduában. A velencei reneszánsz kultúra gazdag, buja vidám szellemének festője. Vallásos és világi képeiben a velencei festészet előkelő, derűs nyugalma folytatódik és bennük a természet és a mindennapos élet ragyogó szépségeit tárja elénk a nagyszerű épületeket a pompázó ruhákat, ünnepélyeket és lakomákat, az érzéki szépségű velencei asszonyokat.
Források>>>

2010. május 13., csütörtök

Tiziano, Vecellio (1477-1576)

Tiziano Vecellio  (ejtsd: vecsellio, Vecelli) velencei festő született Pieve di Cadore (Friaul) 1477, meghalt Velence 1576 aug. 27. pestisben. A velencei festészet és talán minden idők egyik legnagyobb festőgéniusza. Giovanni Bellini tanítványa, kinél Giorgione és Palma Vecchio voltak társai, és akik mindketten hatással voltak rá.
99 évet élt (bár újabban 1489-re teszik születési évét) és hosszú pályája a folytonos emelkedés vonalát mutatja. Kezdetei Bellinire utalnak vissza, utolsó képei Tintorettóhoz és Grecóhoz vezetnek át, az utána következő fejlődést, Veroneset és Tiepolót készítve elő. Nem oly sokoldalú, mint Leonardo, Rafael vagy Michelangelo, mert csak festő, mint egykor Donatello csak szobrász, de a legfestőibb festők egyike, kik valaha éltek.


2010. május 12., szerda

Tintoretto (1518-1594)

Tintoretto,  valódi nevén Jacopo Robusti velencei festő, született Velence 1518, meghalt Velence a 1594. május 31. A velencei festészet egyik leghatalmasabb festőtehetsége. Vasari szerint, ki pedig nem tartozott feltétlen hívei közé, „szeszélyes, hirtelen határozó, a legfélelmetesebb agyvelő, melyet a festészet valaha is felmutatott, amit minden munkáján és fantasztikus kompozícióin is láthatunk, melyek egészen mások, mint a többi festőké, és amelyek a megszokottól különböznek, még a különösön is túltett szellemének új és csodálatos találékonyságával és különös szeszélyeivel. Olykor puszta vázlatokat kész munkákként mutatott be, nyersen kidolgozott képeket, melyen az ecsetvonásokat inkább a véletlen és a virtuozitás, mint a megfontolt ítélet rakta oda”. Mintha csak a XIX. század második felének ellenvetéseit az impresszionistákkal szemben hallanók e szavakból és valóban művészetének érdem szerint való újabb becsülése ezektől indult ki, akik benne az általa megtermékenyített Greco mellett az impresszionizmus egyik nagy ősét ismerték föl.


Művei a Web Gallery of Art-on

2010. május 11., kedd

Giorgione (c.1478-1510)

Giorgione da Castelfranco  (ejtsd: dzsordzsóne), eredeti nevén Giorgio Barbarelli, velencei festő, született Castelfranco 1478 körül, meghalt Velence 1510, pestisben. Giovanni Bellini tanítványa Tizianóval együtt, kivel körülbelül egykorú, hasonlóan Lottóhoz, és pár évvel idősebb Palma Vecchiónál. Rövid életéből csak halálának dátuma biztos. Hirtelen feltűnt tehetsége és pályájának rövidsége életét romantikával vonta be. Bellini, Tiziano és Tintoretto mellett a legnagyobb velencei festők egyike, ki mint Masaccio Firenzében, a velencei festészet egész fölfogását egyszerre megváltoztatta és a cinquecento művészetének irányát megszabta. Állítólag egy castelfrancói parasztlány és nemes ember fia. Testben és lélekben nagy, innen a neve is Giorgione (a. m. a nagy Giorgio), aki szerette a vidám életet, a szerelmet és zenét. „A jóságos természet sok tehetséggel áldotta meg.


Források>>>

2010. május 10., hétfő

Zurbaran, Francisco (1598-c.1664)

Zurbaran,  Francisco de, spanyol festő, Fuente de Cantosban (Estremadura) született 1598, meghalt Madrid 1664 körül. A XVII. században, Sevillában működő mesterek egyik legjelentékenyebbike, a legspanyolabb festők egyike. Szerzetesek és azok legendáinak epikusa, kiben a szerzetesek komor aszkézise és fanatikus hite talált ritka megértésű szószólóra. Realisztikus ábrázolásának nyugalma csaknem a józan egyszerűségét érinti olykor. Fehér ruhába, vagy durva szőrcsuhába öltözött alakjai monumentálisan jelennek meg a térben, amelyet a Riberára emlékeztető fények és árnyékok erős ellentéte tölt meg. Kevés színt, főleg fekete, fehér és szürkét alkalmaz, melyeket tónusán foglal össze. Első tanítványa Sevillában, egy az idősebb Herrerához közel álló helyi festő, Diego Perez de Villanueva, a gyorsan fejlődő festőre azonban Herrera s főleg Ribera volt döntő befolyásával, kései munkáira pedig Murillo gyakorolt nem éppen kedvező befolyást.
Szent Ferenc, olaj, vászon 65x53 cm
Alte Pinakothek, München

2010. május 9., vasárnap

Lotto, Lorenzo (c.1480-1556)

Lotto,  Lorenzo, velencei festő, született Velence 1480 körül, meghalt Loreto 1556.
Művészetében, életében is változékony, nyugtalan vándorlélek, aki Bergamo, Velence, Treviso, Róma és a Marcheban egész Ancona s Loretóig hánykolódott. Alvise Vivarinit követte előbb, majd Giorgione, még inkább Palma Vecchio hatása alá került, s ez utóbbival 1512 óta egy ideig együtt dolgozott. Egyes képein Tiziano, főleg azonban Correggio befolyása érzik a rezgő világításban a fény és árnyékkal való modellálásban. A sok hatás mellett mégis sokoldalú, a saját egyéni festői stílusát teremtő művész, aki hosszú léte alatt csak művészetének élt és vagyonát halála után a loretói Casa santa-nak hagyományozta, ahol csendes visszavonultságban élte élete utolsó idejét.
Források>>>

2010. május 8., szombat

Giorgio Vasari (1511-1574)

Vasari híres könyvét olvastam. Sajnos a mű, csupán válogatás: az itáliai reneszánsz művészet nagy mestereinek életrajza, negyven abból a több mint másfél százból, amelyet Giorgio Vasari, a tizenhatodik század második felének kiváló olasz szerzője tett közzé annak idején. Műve nemcsak a művészet történetének fontos forrása, hanem jelentős irodalmi alkotás is. E két szempontból kell róla vélemé­nyünket kialakítanunk, és erre a kettős értékére kell gondolnunk, ha szö­vegét olvassuk.

2010. május 7., péntek

Sansovino, Jacopo (1486-1570)

Sansovino Jacopo (1486-1570), igazi nevén J. Tatti, firenzei származású szobrász és építész, aki különösen Velencében fejtett ki széleskörű és rendkívüli jelentős munkásságot. Nevét mesterétől, Sansovino Andreától vette át, akihez, mint művészhez és emberhez, Jacopo rendkívül közel állott, noha szobrászatára néha Michelangelo is befolyással volt. Legkorábbi munkái a firenzei székesegyház belsejében Szent Jakab apostolnak eleven szobra és a Museo Nazionalénak szép mozdulatú fiatal Bacchusa, melyben a reneszánsz-szellem még modorosság nélkül érvényesül. A római San Agostinóban egy nemes stílusú Madonnaszobor Andrea Sansovino, a Sta Maria di Monserrato Szt. Jakabja viszont Michelangelo stílusára emlékeztet.


2010. május 6., csütörtök

Sangallo család

Sangallo,  az olasz reneszánsz művészetében kiváló szerepet játszó építészcsalád neve. Giuliano da Sangallo (1445-1516) a quattrocento kiváló mestere. Vezető építésze volt a firenzei dómnak, (Cattedrale di Santa Maria del Fiore, avagy a Liliomos Mária) sőt későbbi éveiben a Szent Péternek is. Főbb művei; a finom térhatású Madonna delle Carceri Pratóban, centrális alaprajzú kupolás kis templom, a firenzei Sangallo Spirito korinthusi pillér-architektúrájú nyolcszögű sekrestyéje, kazettás dongaboltozatos előtérrel s a Sangallo Maria Maddalena de Pazzi zárdaudvara ugyancsak Firenzében. Két nagy profán műve a Mediciek palotaszerű villája Poggio a Cajanóban, finom ión oszlopos előcsarnokkal s a rusztikás homlokzatú, nemes és előkelő Palazzo Gondi Firenzében, különösen hangulatos kompozit-oszlopos udvarral: sokan a Palazzo Strozzit is neki tulajdonítják. Későbbi éveiben Rómába kerül s ott, mint  a Szent Péter-bazilika építésze, az érett reneszánsz mesterévé lesz.

2010. május 5., szerda

Andrea del Sarto (1489-1531)

Sarto  (ejtsd: szártó), Andrea del, tkp. Andrea d'Agnolo mellékneve del Sarto (a szabó fia) atyja után, aki szabó volt, firenzei festő, született Firenze 1486, meghalt u. o. 1531. Előbb ötvösnél tanult, majd Piero di Cosimo tanítványa, később Fra Bartolommeo, Leonardo és Michelangelo hatottak művészetének kialakulására. Firenzében működött, rövid ideig I. Ferenc meghívására Párizsban (1518-1519). Fra Bartolommeo mellett a virágzó reneszánsz legjelentékenyebb mestere Firenzében. Annak forma- és térproblémáival szemben a kolorizmus főképviselője, az egyetlen művész Firenzében, aki színekben komponál. A színkompozíció terén oly jelentékeny, mint Michelangelo a figurális kompozícióban. A fény és árnyék nála, nem, mint Leonardónál, plasztikus modellálásra szolgál, hanem színek és fények játéka az árnyékolásban, melyet színekkel melegít át. Így jut el a kiegészítő színek harmóniájához. Nála a körvonalak erősebben elmosódnak az alakot környező árnyékokban, a sokszor semleges háttérben, miben Correggióval rokon. Színei áttetszően világítanak.

Angyali üdvözlet, Galleria Palatina (Palazzo Pitti), Firenze

Andrea del Sarto: Hárpia és Madonna, Galleria Firenze

2010. május 4., kedd

Palladio, Andrea (1508-1580)

Palladio,  Andrea, olasz építész (1508-1580), a felső-olaszországi késő reneszánsz nagymestere, az építészet történetének egyik legnagyobb alakja. Rómában szívta magába az antik architektúra szellemét, amelyet kevesen értettek meg nála jobban; sokat tanulmányozta Vitruviust s később maga is a reneszánsz nagy teoretikusainak sorába emelkedett. Műveinek nagy része szülővárosában, Vicenzában áll, amely valósággal múzeuma lett művészetének. Egyik korai műve, a „Bazilika” emeletes oszlopcsarnoka, alul dór, felül ión architektúrájának végtelenül finom arányaival s nyílásainak tökéletes ritmusával tűnik ki. Palladio híres nagy oszloprendje, itt még nem érvényesül teljes mértékben, mert a két emeletsor el van választva; szisztémája azonban már megvan, mert a boltívek kisebb értékű, másodrendű kettőzött oszlopokra futnak, igazi terrénuma Palladionak a palotaépítészet nagyvonalú művészete, páratlan formakészsége ebben alkotta a legkiválóbbat.

Andrea Palladio: Bazilika, Vicenza

2010. május 3., hétfő

Maiano, Benedetto da (1442-1497)

Benedetto da Maiano  (1442-1497), firenzei szobrász s építész, 10 évvel idősebb bátyjának, Giuliano da Majanónak neveltje. Egy-ideig közös műtermük volt és Benedetto da Maiano sokat segédkezett Giulianónak. Műveinek nagy részét márványból faragja, de szereti a színezett terrakottát is. Legnevezetesebb építészeti műve a firenzei Strozzi-palota (alapkő 1489-ben), melyet azonban többen Giuliano da Sangallónak tulajdonítanak. A kétemeletes, első és második emeletén kerek ikerablakokkal ellátott hatalmas méretű rusztika-palotának antik tagozású koronázó párkányát 1500-ban Simone Pollaiuolo (Cronaca) alkotta. Benedetto da Maiano első önálló szobrászi műve Szt. Savinus emléke a faenzai székesegyházban (1470 körül). Ugyanebben az időben jön létre a firenzei Sta Croce szószéke is páratlanul finom reneszánsz építészeti tagolásával, Szt. Ferenc életéből vett beszédes domborműveivel és az erény-allegóriák nemes kis szobraival. 1475.


2010. május 2., vasárnap

Francesca (c.1420-1492)

Francesca  (ejtsd: francseszka), Piero della vagy Piero degli Franceschi, umbriai festő, szül. Borgo San Sepolcro 1420 körül, meghalt u. o. 1492. Sienai mesterektől szülőhelyén nyert benyomásokon kívül döntő befolyással volt művészetére Domenico Veneziano, kinek 1439-45. segédje volt Firenzében a Santa Maria Nuova freskóinál. A freskó terén Masaccio folytatója, az Uccello, Castagno és Domenico Veneziano által művelt térmegoldás és perspektíva, valamint világítási problémák nagy továbbfejlesztője. Világos színezésével, mely tekintettel van a levegő, és napfény okozta változásokra, már a plein-air festészet problémáit érinti. Függő képein az olaj- és temperafestés együttes hatásait igyekszik érvényesíteni. Kis vidéki körre szorítkozó művészete nem volt művészi jelentőségének megfelelő kihatással a festészet fejlődésére, és mint ilyen, korában izolált jelenség. Legkorábbi munkája (1445) a Mária misericordiana oltárkép szentekkel (Borgo San Sepolcro képtár), ezt követi Sigismondo Malatesta Szt. Zsigmond előtt térdel (freskó, 1451, Rimini S. Francesco), továbbá Trónoló Madonna négy szenttel, fölül az Angyali üdvözlet (oltárkép, Perugia képtár).
Mária misericordiana oltárkép szentekkel

2010. május 1., szombat

Perugino (1446-1524)

Perugino, Pietro, eredeti nevén Pietro Vanucci, umbriai festő, született Cittá della Pieve 1446 meghalt 1524 Castello Fontignano (Perugia mellett) Az umbriai iskola leghíresebb és legtekintélyesebb mestere a XV. század második felében. Kezdetben Perugiában, valamelyik helyi mesternél tanult, majd P. della Francescánál dogozott, később Firenzében a Verrocchio műhelyében Leonardo tanulótársa. Főleg Perugiában, Rómában és Firenzében működött. Legnagyobb tanítványa Rafael volt a kisebb helyi festők közül legszorosabban Lo Spanga, eredeti nevén Giovanni di Pietro csatlakozott hozzá. Képeinek fölépítését a gazdag architektonikus háttérrel a firenzei művészetből vette. Mint technikus egyike az elsőknek, aki függő képein a tiszta olajtechnikára tér át, színei élénkek, tarkák és világítóak, olykor finom harmóniába is olvadnak, a formákat sokszor a fények és árnyékok segélyével, színeivel modellálja.



2010. április 30., péntek

Ghirlandaio (1449-1494)

Ghirlandaio  (ejtsd: girlandájó),  Domenico, tkp. D. di Tommaso Bigordi, firenzei festő, született Firenze 1449. meghalt Firenze 1494. Firenzében tanult. Első kiképzését atyjánál, aki ötvös volt, nyerte, utána Alesso Baldovinetti tanítványa, azután Andrea del Castagno, majd Andrea del Verrocchio befolyása alatt képezte magát. A XV. sz. második felében a monumentális elbeszélő festészet csúcspontját képviseli és egyike a legjelentékenyebb freskófestőknek az olasz művészetben, aki Giottóra és Masaccióra vezet vissza. Annyira vérbeli freskófestő, hogy kijelentése szerint sajnálta, hogy Firenze összes falait be nem népesítheti freskóival. Az élet valószerű megjelenéseinek szépsége vonzotta és annak alárendelte az alakok komolyságát és az ábrázolt jelenet jelentőségét is. A szép, pompásan csoportosított arcképalakok méltóan vesznek részt nála a cselekményben.


2010. április 29., csütörtök

Bartolommeo (1742-1517)

Bartolommeo,  Fra, másképp Baccio della Porta, olasz festő, született Firenze 1472, meghalt Firenze 1517. Cosimo Roselli műhelyéből került ki, érzésvilágára eleinte az akkor Firenzében tartózkodó Perugino hatott, stílusának kifejlődésére azonban Leonardo volt meghatározó fontosságú. Így lett a cinquecento „klasszikus” stílusának egyik megalapítója, a szimmetrikus architektonikusan fölépített zárt kompozíció meleg világító színek, a fény és árnyék nemes, előkelő mestere. Monumentális formái később Michelangelo hatását is éreztetik (Szent Márk, Uffizi, Firenze), Mater misericordiana (luccai képtár). Kezdetben Albertinellivel együtt dolgozott (Utolsó ítélet freskó, Uffizi. Firenze). Savonarola hatása alatt belép a dominikánus szerzetbe (1500) és élete végéig a San Marco kolostorban nagy műhelyt tart (egy ideig Albertinellivel), ott Savonarola egy arcképe is tőle. Főtémája a „santa conversazione”: Madonna szentekkel (dóm, Lucca Louvre, Párizs), Szent Katalin eljegyzése (Pitti, Firenze), Szent Anna szentekkel (Uffizi, Firenze). Főmunkái: Krisztus, mint a világ megváltója; Krisztus siratása (mindkettő Pitti, Firenze) ez utóbbi a meleg színek, a kifejezés és finom vonalritmus főpéldája. Egyik utolsó műve (1516) a Bemutatás a templomban (Bécs, Kunsthist. Mus.)

Irodalom: Knapp (Halle, 1903.) H. v. d Gabelentz (Leipzig, 1922). Fónagy.


Bemutatás a templomba, Bécs


Savonarola, San Marco kolostor, Firenze
Lásd még>>>

2010. április 28., szerda

Gentile da Fabriano (c.1370-1427) és Pisanello (c. 1395-1450)

Gentile da Fabriano (Gentile di Niccolò di Giovanni di Massio) 1370 körül Fabrianóban született, és 1427-ben Rómában halt meg. Pisanello (Antonio Pisano) 1395 előtt Pisában született, és 1450-ben halt meg. Festő és éremművész. A művészettörténet legnagyobb éremművészei közé tartozik. Veronában első mestere feltehetően Stefano da Verona volt. Kettőjük egyesített életrajzában Vasari szerencsésen kapcsolja össze az itáliai kora reneszánsz két nagy mesterének rokon életművét. Mindketten sikeresen stilizáló harmóniában társították a késő gótika hagyományait az új korszak vívmányaival. Gentile és Pisanello a reneszánszkutatás terminológiájával az „internacionális gótika" legjelentősebb festői között foglalnak helyet, és Pisanello egyben a reneszánsz éremművészet úttörő nagy szobrászmestere is. Az internacionális gótika e korszaknak az a kozmopolita irányzata, amely magas színvonalon elégítette ki az európai társadalom arisztokratikus egyházi és világi rétegeiben még elevenen élő konzervatívabb igényeket, délen és északon egyaránt.

2010. április 27., kedd

Castagno (c. 1421-1457); és Veneziano (c.1400-1461)

Andrea del Castagno 1421—1423 körül született valószínűleg San Martino a Corellában - apja később családjá­tól együtt Castagnóba költözött -, és 1457-ben halt meg Firenzében, domenico veneziano (Domenico di Bartolomeo) 1400 körül született, valószínűleg Velencében, és 1461-ben halt meg Firenzében. A kettős életrajz egyik sokszor emlegetett példája a Vasari-biográfiák hitelességé­vel foglalkozó forráskritikai kutatásnak. Mert amíg egy­részt a két mester műveinek adatai és művészetük jellem­zése Vasarinál pontosnak és hitelesnek mondható, addig másrészt az egymásba szőtt két biográfia alapjában téves képet ad a két festő egymáshoz való viszonyáról. Castagno feltehetően Fra Filippo Lippinél és Paolo Uccellonál tanult.


2010. április 26., hétfő

Donatello (1386-1466)

Donato, akit családja Donatellónak nevezett, és aki néhány művén maga is így tüntette fel nevét, igazi nevén Donato di Niccoló di Betto Bardi (1386-1466), egyszerű firenzei takács fia, minden idők egyik legkarakterisztikusabb stílusú művésze. Műveit rendkívüli kecsesség, kitűnő megformálás és olyan kiválóság jellemzi, hogy idővel inkább hasonlították őket az ókori görögök és rómaiak legnagyszerűbb munkáihoz, mint bármelyik más művészét. Ama mesterek közé tartozik, akiknek születése nélkül koruk művészete másképpen fejlődött volna. Szobrászatában nemcsak szubjektív művészi vágyak, hanem minden művészre érvényes tárgyi eredményei is először jutnak kifejezésre. Művészetének főjelentősége a természet fokozottabb meghódításában, a művészet kifejező erejének megnövesztésében és a sajátos szobrászi problémák határozott megoldásában rejlik. Csak a jellemző érdekli, nincs az emberi testnek egyetlen porcikája sem, melyet fokozottabban kifejezőbbé, elevenebbé ne tett volna. De nemcsak az emberi testet, hanem a ruhát is ő ábrázolja először anyagszerűen.

2010. április 25., vasárnap

Masolino (1383-1440)


Masolino (Tommaso di Cristofano Fini) 1383-ban születtett Panicale di Valdehàban, meghalt valószínűleg 1440-ben, Firenzében. Vasari lényegbevágó felismerései közül a legdöntőbb : Masolino, az „internacionális gótika" stilizáló tendenciáit összegező egyik legnagyobb itáliai fes­tő, elsősorban Masaccio közvetlen hatására, zseniálisan tette magáévá a reneszánsz festészet vívmányait, minde­nekelőtt a perspektíva következetes tanulmányozásának területén. Masolino a festészet fejlődésében azt a szerepet tszotta, amelyet a szobrászatban Ghiberti.




Madonna gyermekkel

2010. április 24., szombat

Benozzo Gozzoli (c.1420-1494)

Gozzoli  (ejtsd: godzoli), Benozzo, tkp. Benozzo di Lese di Sandro, firenzei festő, született Firenzében 1420 v. 1424, meghalt Pistoja 1497. Előbb ötvös, mint ilyen Lorenzo Ghiberti segédje a Baptisterium 2. kapuján Firenzében (1444-47), azután festő és Fra Angelico tanítványa és segédje Rómában (1446) és Orvietóban (1447). Tulajdonképpen technikailag maradi művész, a gótikusok kései utódja, ki mestere mély vallásosságát naiv, vidám dekoratív világi festészetté alakítja. Gazdag fantáziája, bájos mesélő képessége, mellyel, csodálatos bőbeszédűséggel kora szokásait és embereit mutatja be bibliai és szentek történetét ábrázoló freskóin, valamint friss és élénk színei kora egyik legvonzóbb egyéniségévé avatják. Legkorábbi önálló munkái Montefalcóban (1449-től c. 1455-ig): Freskók Szent Ferenc életéből (S. Francesco), Madonna della Cintola, oltárkép (1450). S. Fortunato temploma részére, Róma, Laterán).

Az iskola, 1464-65

Freskó, 220 x 230 cm
Apsidal kápolna, Sant'Agostino, San Gimignano


2010. április 23., péntek

Verroccio (1436-1488)


Verrocchio  (ejtsd: -okkió), Andrea del (1436-1488), igazi nevén Andrea del Cione, a quattrocento második felének legjelentékenyebb szobrásza egyúttal kiváló festő és ötvös is. A részleteket kiemelő, ritmikusan taglaló, különösen a csuklókban hangsúlyozott ember-ábrázolásaiban a valóság dekoratív szépséggel párosul. Kísérletező, tudatosan dolgozó mester, aki sokat ad műveinek technikai tökélyére. A művészetek minden ágával, zenével és elméletekkel is behatóan foglalkozik. Korának egyik leggyakorlottabb érc-öntője, Így szobrait nagy részben bronzból készíti, márványból való műveinek faragását viszont gyakran tanítványaira bízza. Minden szobra számára előzetes agyagtanulmányokat készít, melyekben minden részletet, formát tökéletesen kiérlel. Műhelye a legnevezetesebb volt Firenzében a század második felében. Itt tanultak Lorenzo di Credi, Perugino és Leonardo da Vinci.

Bartolomeo Colleoni emlékműve, 1448,Velence, Santi Giovanni e Paolo tér, jobbról szembe a Scuola Grande di San Marco.

2010. április 22., csütörtök

Canaletto (1697-1768)

Canaletto, más néven Giovanni Antonio da  Canale, másképp „il Torino”, velencei festő, szül. Velence 1697, meghalt Velence 1768. Úttörő mester, aki Olaszországban a Carlevaris által művelt városi látképek helyett hangulatos tájképeket festett. Mestere atyja, Bernardo Canale színházi díszletfestő volt, azután Rómában tanult, majd két évet Londonban töltött (1648-48) és utána végleg Velencében telepedett meg. Római, londoni és velencei részleteit perspektivikus hűséggel ábrázolja, amellett azonban teljes festői felfogással, az erős napfénytől átitatott levegőt, a könnyed ködfelhőket és árnyékokat, a vizet széles, lágy ecsetkezeléssel. A tájképein szereplő alakokat néha Tiepolo festette bele.

 Az Arsenal bejáratának látképe, Velence (Hadihajó gyár)