Veronese, Paolo (1528-1588)

Veronese,  Paolo, valódi nevén Paolo Caliari, velencei festő, született Verona 1528, meghalt Velence 1588. A XVI. század második felében Velence nagy dekoratőre. Első mestere nagybátyja, Antonio Badile Veronában, majd később Cavazzola hatott rá. 1555-től pedig Velencében Tiziano és Tintoretto voltak befolyással művészi fejlődésére. Működött Veronában főleg Velencében (1555-től), Mantuában (1548 körül), Treviso környékén (1551-53 és 1566-67). Vicenzában (1572) és Páduában. A velencei reneszánsz kultúra gazdag, buja vidám szellemének festője. Vallásos és világi képeiben a velencei festészet előkelő, derűs nyugalma folytatódik és bennük a természet és a mindennapos élet ragyogó szépségeit tárja elénk a nagyszerű épületeket a pompázó ruhákat, ünnepélyeket és lakomákat, az érzéki szépségű velencei asszonyokat.
Források>>>

A nagy triász (balra Paolo Veronese) viola de bracción játszik, jobbra Tiziano nagybőgőn, Tintoretto Veronese mögött, mind muzsikusok alakjában láthatók, részlet a Kánai menyegzőből (1563)

Szent sebestyén vértanúsága

Szimmetrikus vagy szabad egyensúly szerint komponált monumentális képeit lágy, tompított színek harmóniájába vonja, melyben a vörösessárgás színek mellett a kékes-szürkék uralkodnak, híres gyöngyházszínű tónusa. Mint paloták és templomok fal-és mennyezetfestője, korának első dekoratív tehetsége. Tiziano mondása: Te vagy a velencei festészet fénye, Annibale Carracci ítélete, hogy Paolo a világ első embere, Guido Reni vágya, hogyha választhatott volna, Veronese szeretett volna lenni, eléggé mutatják korának becsülését, mely festői erényeinél fogva ma sem halványodott el. Korai képeiben még veronai jellege jut kifejezésre: erősen rongált freskói a római történetből és mitológiából (Villa Fanzolo Castelfranco mellett); Pasio Guarienti veronai nemes arcképe (1556. Verona képtár). Első meghívása Velencébe (1535) a San Sebastiano sekrestyéjének mennyezetképeire szólott, amely templom részére, ahol eltemetve is van, legszebb képeit festette vagy 15 éven át (1555-70) három mennyezetkép Eszter történetéből (1556), freskók a falakon Szt. Sebestyén és a későbbi Sz. Marcellus és Marcellinus mártírhalála, továbbá a valaha a refektóriumban volt Simon farizeus lakomája (1570, Brera).

 Villa Barbaro

Korábbi idejéből való legszebb dekoratív munkái a Palladio által épített Villa Barbaro (1566 Masér Treviso mellett), mint a későbbi illúziónisztikus dekorációra utaló freskói: női alakok hangszerekkel, festett oszlopok között kilátás tájképekre, allegorikus és mitológiai jelenetek.

Európa elrablása

 Palazzo Ducale, Velence

1571 után időre esnek a dogé-palotában levő művei, a legszabadabban felfogott mitológiai kép, Európa elrablása, nagy allegorikus képe, Sebastiano Venier lepantói győzelme és pompázó allegóriái a mennyezeten: a Hit, Fortuna, tulajdonképpen Velence allegóriája (tanulmány vagy másolat utána, Budapest, Szépművészeti Múzeum), közöttük a leghíresebb Velence apotheozisa, fönn a dicsőségtől koronázott, felhőkön trónoló Veneziával, alatta erkélyen Velence szépeivel és lenn ágaskodó lovakon a győzedelmes páncélos vitézekkel, dekoratív tehetségének legszebb alkotása.

Kánai mennyegző

Lakoma a Lévi házában

Többé-kevésbé dekoratív kompozícióihoz csatlakoznak, bár vallásos tárgyat feldolgozó, de tulajdonképpen a korabeli velencei nobilik lakomáit ábrázoló képei, nagyszerű architektúrával és jellegzetes alakokkal: a Kánai menyegző (1562-63), Az emausi lakoma (1560-70), Simon farizeus lakomája (valamennyi Louvre, az utóbbi Torinóban is); a Kánai menyegző másik pompás feldolgozása (Drezda); Lévi lakomája, 3 boltíves architektúrájával (1573, Velence, Akadémia); Nagy Szent Gergely lakomája (1572 Vicenza, Monte Berico) Egyéb vallásos képei részint santa conversacionék: a ragyogó fülkében trónoló Madonna szentekkel (Velence. Akadémia), a szinte pompázó ceremóniaként fölfogott Szent család (Louvre, Bécs) és még inkább a Madonna, ki oszlopos csarnokban biztosítja védelméről a Cuccina-család tagjait (Drezda), mások ismét elbeszélő jellegűek: Krisztus passziójában a tájkép hangulata kíséri a tragédiát, Krisztus a kereszten (Louvre. Uffizi, Budapest. Szépművészeti Múzeum), ismét máshol drámailag mozgalmas, mint a Keresztvitel (Drezda), nagyszerűen ünnepélyes a Királyok imádása (Drezda, Bécs, München) lírikusan megható Krisztus búcsúja anyjától (Pitti), valamint a kissé ünnepélyesebb Krisztus és a kapernaumi kapitány, Krisztus és a házasságtörő nő (Mindkettő München) és a drámai Lázár föltámasztása (Uffizi), passzívabban hat az előkelően felfogott Angyali üdvözlet (Uffizi) Bibliai és szent történetein majd finom érzelmes női alakjai kapnak meg: Szent Jusztina mártírhalála, Szent Katalin (mindkettő Uffizi), Szt. Heléna keresztlátomása (London), majd előkelő szertartásossága: Mózes megtalálása (Drezda, Madrid) Eszter Ahasvérusnál (Uffizi), vagy érzéki bujasága: Zsuzsánna a fürdőben (Drezda, Madrid)

Zsuzsánna a fürdőben

Mitológiai képei egész modernül és szabadon domborítják ki az emberi tartalmat a már említett Európa elrablása (Velence Doge-palota). Vénusz és Adonisz (Prado), Mars és Vénusz (Szt. Pétervár). Nem épen nagyszámú arcképeit inkább előkelően hűvös színharmóniájuk, mint lélekfelfogásuk jellemzi: Daniele Barbaro velencei patrícius (Pitti és Drezda), Fiatal nő (Louvre), Női arckép (München) két neki tulajdonított arckép Budapest, Szépművészeti Múzeum. (Páncélos férfi mellképe, Velencei patrícius az utóbbi a Pálffy-gyüjtemény) Műhelyét fivére Benedetto (1538-1598) és fiai Carletto (1570-1596) és Gabriele (1568-1631), heredes Pauli (Paolo örökösei) néven folytatták. Tanítványai még: Battista Zelotti (megh. 1592 körül) ki gyakran segédje a jelentékenyebb Paolo Farinati (1522-1606).
Irodalom és forrás: Biadego G. Intorno a P. V. (Venezia 1899), Caliari P., Paolo (Róma 1888). Fry R., P.V. (London 1903). Meissner H. Paolo (Knackfuss-Künstlermon, Bielefeld 1896). Fónagy.
 Tovább>>>