Duccio (c.1255-1318)

Duccio (Duccio di Buoninsegna) 1255 körül született, és 1318 körül halt meg, valószínűleg Sienában, Vasari élet­rajza már csak viszonylagos rövidsége miatt sem tükrözi méltóképpen annak a nagy jelentőségű életműnek a képét, amelyet a Giottót mintegy előkészítő nagy festőhármas : a római Cavallini, a firenzei Cimabue és a sienai Duccio nagyszerű életpályájának eredményeként a kutatás re­konstruált. Szerzőnk mégis lényegében helyesen látja Duc­cio tudatos törekvését a bizánci festészeti stílusból való ki­emelkedésre, amely mindenekelőtt abban nyilvánult meg, hogy Duccio — Cavallinival és Cimabuéval egyetemben - nemcsak utat tört Giotto számára, hanem a legnagyobb festőegyéniség hatására ő maga is továbbfejlesztette egyéni piktúráját, és így lett a sajátos sienai protoreneszánsz fes­tészet őse.  

Mária megkoronázása, Szépművészeti Múzeum, Budapest

Ránk maradt fő müvei: Rucellai-Madonna (a firenzei Santa Maria Novella számára, 1285, Firenze, Uffizi) ; „Maestá"-Madonna (a sienai Dóm számára festett sokrészes oltárkép, trónoló Madonna angyalokkal és szentekkel, az életrajzban említett jelenetekkel Mária és Jézus életéből, 1308—1311, Siena, Museo dell'Opera del Duomo és több kisebb kép külföldi, európai és amerikai gyűjteményekben). Vasari tévedései közül megemlítjük, hogy Duccióval csaknem egyenlő terjedelemben tárgyal és ugyanolyan szinten méltat a biográfiában egy olyan sienainak vélt művészt (Mocciót), aki egyrészt nem is volt sienai, másrészt említett müveit a kutatás másoknak tulaj­donítja. Felette jellemző példáját nyújtja a szerző az ö cinquecento-közepi sajátos individualisztikus szemléletének akkor, amikor a sienai Dóm híres graffito márvány­padlózatának remeklését egyetlen mesternek — Ducciónak - tudja be érdemül, míg a valóságban ez a hosszú százado­kon keresztül kialakult kollektív müvesség nagyszerű pro­dukciója volt. Duccio a protoreneszánsz festészet három nagymestere közül az egyetlen, akinek magyarországi közgyűjteményben is látható eredeti műve: ez az esztergo­mi Keresztény Múzeumnak Jeremiás prófétát ábrázoló kis táblaképe, amely egy oltármű pártázatának idekerült részecskéje.

Irodalom és forrás: ML címszava (Mojzer Miklós) ; Boskovits Miklós : Korai olasz táblaképek (Corvina-sorozat, Bp. 1966) ; Jajczay János: Duccio. Bp. így3, MKK; Baccheschi, E.: Classici.

Polyptichon 92,13 cm széles x 50,39 cm magas

National Gallery of Art, Washington, DC, Egyesült Államok

 "A történetírók kétségkívül igen sokat foglalkoznak azokkal, akik valami nevezetes dolgot találtak ki.  Ennek az az oka, hogy az újdonság okozta gyönyörűség miatt az emberek több figyelmet szentelnek és nagyobb cso­dálattal adóznak a legelső leleménynek, mint annak a nagyszámú javításnak, amelynek révén a lelemény a le­hető legtökéletesebb formára tesz szert, bárki javítson is rajta, ugyanis ha semminek se volna kezdete, a későbbi­ek során semmi se tökéletesedhetne, s végül nem nyer­hetné el legjobb, legszebb, legcsodálatosabb alakját.

 Utolsó vacsora

Tehát Duccio, a nagyra becsült sienai festő megérde­melte, hogy azok, akik sok évvel utána születtek, dicsé­rettel emlegessék, hiszen ő készített először olyan már­ványmozaikot - mégpedig a sienai Dóm padlózatán -, amelyen a figurák fekete és fehér kövekkel vannak ki­rakva; ezt a módszert, mint bárki saját szemével meg­győződhet róla, a modern művészek bámulatos tökélyre emelték. Duccio nem zárkózott el a régi stílus utánzásá­tól, de fölöttébb józan ítélőképességgel megfelelő for­mában ábrázolta figuráit, amelyek, ahhoz képest, hogy a szóban forgó művészet igen nehéz, nagyon is jól sike­rültek. 

Duccio a fény és árnyék egyszínű festésének módszerét utánozva saját kezűleg tervezte meg és raj­zolta le az említett padlózat mozaikját; a Dóm részére festett egy táblaképet, amelyet annak idején a főoltáron helyeztek el, majd levették, és a tabernákulumot tették a helyére, amelyben Krisztus testét tartják; ez most is lát­ható. Mint Lorenzo di Bartolo Ghiberti írja, az említett táblakép Miasszonyunk megkoronázását ábrázolta szin­te bizánci stílusban, amelyet a művész nagymértékben vegyített a modern stílussal; a képnek nemcsak az eleje, hanem a hátoldala is be volt festve, ugyanis a szóban forgó főoltár körös-körül igen díszes; az említett kép hátoldalán Duccio az újszövetség főbb jeleneteit ábrá­zolta; igen szép kis figurái nagy igyekezetről tanúskod­nak. Megpróbáltam kideríteni, hol található manapság ez a táblakép, de bármennyire igyekeztem is, nem sike­rült nyomára akadnom, illetve megtudnom, mit csinált vele Francesco di Giorgio, a szobrász, amikor bronzból készítette el újra az említett tabernákulumot a márványdíszekkel együtt, ahogy ma is látható. Duccio ugyancsak Siena városának számos képet festett arany­mezőben, a firenzei Santa Trinitá-templom számára pedig táblaképet készített, amely az angyali üdvözletet ábrázolja. Később igen sokat festett Pisa, Lucca és Pistoia különféle templomainak; e művei, amelyeket min­denki fennen dicsért, fényes hírnevet szereztek és nagy jövedelmet biztosítottak neki.

Passio történetek, Maesta,  1308-11

De végül is nem tudjuk, hogy Duccio hol halt meg, hagyott-e maga után rokonokat, tanítványokat vagy va­gyont: ám elegendő, hogy ránk hagyta a fekete-fehér márványmozaik készítésének tudományát, ezzel igen hasznos szolgálatot tett a művészetnek, tehát megérdemli, hogy szüntelenül magasztaljuk és dicsérjük, hiszen kétségkívül azok közé tartozik, akik növelték a művészet rangját és díszét, s ezzel jót tettek; hiszen akik a páratlan lelemények csínját-bínját kutatják, beírják emléküket a többi csodálatos dolog közé.

Sienában úgy tudják, hogy Duccio tervezte 1348-ban azt a kápolnát, amely a főtéren van, a városháza hom­lokzatára építve; bizonyos feljegyzésekben az áll, hogy Ducciónak volt egy Moccio nevű honfitársa, aki vele egy időben élt; ez a meglehetősen jó szobrász és építész számos művet alkotott Toscana-szerte, mindenekelőtt Arezzóban, a San Domenico-templomban márványsírt seszített a Cerchi család egyik tagjának. Egyszersmind ez a sír tartja és ékesíti az említett templom orgonáját; akik úgy vélik, hogy a szóban forgó mű nem tartozik a élesebb alkotások közé, azok gondolják meg, hogy Moccio igen fiatalon, 1356-ban faragta, így hát elismer­hetik róla, hogy nagyjából megfelelő. Moccio mint se­gédépítész és szobrász dolgozott a Santa Maria del Fiore építésén is, néhány márványfaragványt készített a templom részére; Arezzóban ő alakította át az eredeti­leg kicsi Sant' Agostino-templomot mai formájára, en­nek a költségeit Pietro Saccone de' Tarlati örökösei vi­selték, ugyanis az örökhagyó rendelkezett így, mielőtt a casentinói Bibbienában elhunyt. Moccio boltozat nél­kül építette ezt a templomot, a tetőt úgy szerkesztette meg, hogy oszlopívekre nehezedjék, így azután roppant veszélynek tette ki magát, de igazán nagyon bátor em­ber volt. Nemkülönben ő építette a Sant' Antonio-templomot és kolostort, amely Firenze ostroma előtt a faenzai kapunál állt, de manapság már csupa rom; ugyancsak Moccio faragta az anconai Szent Ágoston-­kaput, amelynek figurái és díszei hasonlítanak a helybeli Szent Ferenc-kapuéihoz. Zenone Vigilanti püspöknek, az Ágoston-rendiek generálisának a hasonnevű temp­lomban levő sírja és végül az anconai kereskedők loggiá­ja szintén Moccio alkotása; ez utóbbit azóta különféle okokból modern stílusban többször tökéletesítették, és sokfajta díszítéssel látták el. Ezeket a műveket manap­ság mindenki majdhogy elfogadhatatlannak tartja, de annak idején, mivel megfeleltek az emberek ízlésének, igencsak dicsérték őket.

De visszatérve a mi Ducciónkra, megjegyzem, hogy a Megváltó születése utáni 1350-ik év körül alkotta mü­veit.

-VÉGE DUCCIO SIENAI FESTŐ ÉLETRAJZÁNAK-

 Tovább>>>