Giotto di Bondone (ejtsd: dzsottó), firenzei festő, építész és szobrász, született Colle di Vespignano (Firenze mellett) 1266 körül. A hagyomány és Vasari szerint Cimabue tanítványa. Működött főleg Firenzében, egy ideig Rómában (1300 előtt), továbbá Páduában (1305), azonkívül Assisiben, Bolognában, Ravennában és Nápolyban (1329-1333). Vasari említi, hogy Cimabue, mint pásztorfiút fedezte föl Firenze környékén, amint a birkáit rajzolta szénnel és rögtön tanítványul fogadta. Dante a Divina commediában írja, hogy mestere hírnevét csakhamar elhomályosította. Tény, hogy míg Cimabue az új festészeti stílust csak sejtette Giotto a gótikus monumentális festészet („il dolce stil nuovo”, az édes új stílus) megteremtője. A „giotteszk” festők iskolája az egész XIV. századon át virágzott egész Olaszországban, az utolsók 1420 körül már Masaccióval, tehát a kora reneszánsszal esnek össze és technikájukat ez utolsók egyike, Cennino Cennini foglalta könyvbe (1417). Teremtő lángesze a bizánci művészi hagyományokon építette fel új stílusát.
Ferencesrendi szerzetesek (részlet): Santa Croce, Firenze
A korruha csak ritkán jelentkezik nála, akkor is leegyszerűsítve. Hasonlóképpen a kék háttérre festett épületek fák, sziklák csak jeleznek, mellőzve a perspektivikus ábrázolást s a szcenárium sokszor a misztériumjátékok színpadára emlékeztet. A legenda különböző, egymásra következő jeleneteit, különböző történéshelyük szimbolikus jelzésével ábrázolja, melyeket éles megfigyelése a természetből ellesett zsánervonásokkal tesz életteljesekké. Legkorábbi munkái a Riccobaldo (megh. 1319) krónikája Ghiberti emlékezési és Vasari által említett, újabban egyesektől tőle jogtalanul elvitatott freskók Szent Ferenc életéből (1295 körül, Assisi San Francesco felső templom), melyek, szűkre fogott előadásmódjuk mellett, nem egy érdekes vonással kapnak meg. Szent Ferenc sétája Assisiban, a háttérben az assisi Minerva-templommal; a grecciói Karácsony az éneklő barátok természethű ábrázolásával; a forráscsoda a mohón ivó paraszttal; Szent Ferenc megható prédikációja a madarakhoz; a szent előadása III. Honorius előtt a figyelő barátokkal. Ezek befejezése után (1298 után) Rómába hívták. Ez időkből valók: Háromrészű oltár (ma részekre szedve, Santo Pietro sekrestye), elől középen Szent Péter trónon, két oldalt Szent András és János evangélista, Szent Jakab és Pál, hátul középen a trónoló Krisztus, 2 oldalt Péter és Pál mártírhalála, lenn az oltárpolcon a trónoló Madonna apostolok közt, szigorú aranyalapon gótikus keretezésben. Az állítólag Stefaneschi bíboros által a régi Szent Péter-templom számára rendelt (1298) mozaik az ú. n. Navicella (a. m. csónak) Krisztus és Péter a tengeren (ma erősen átdolgozva Róma S. Pietro előcsarnoka) fölfogásában a római korai keresztény mozaikokra emlékeztet. Az 1300.-i jubileumi szentévet hirdető VIII. Bonifác erősen átfestett freskó-arcképe (Róma, Laterán). 1301 körül Firenzébe tér vissza, hol a Palazzo del Podestá (ma Bargello) kápolnájába festett elpusztult freskók egyikének, a Paradicsomnak fennmaradt töredéke Dante fiatalkori arcképét őrizte meg számunkra.
Judás csókja
Érett férfikorának magaslatán mutatják a Madonna dell' Arena (Pádua) freskói (1305). Enrico Scrovegni páduai nemes egyhajós kápolnájának díszítésével Giottót, a festőt és Andrea Pisanót, a szobrászt bízta meg. A freskók a donga-boltozaton csillagos kék alapon Krisztus. Mária és szentek medalionképét, a bejárat falán az Utolsó ítéletet, vele szemben a diadalkapun Krisztust glóriában, a két oldalfalon pedig 3 sorban jeleneteket Mária, alatta Krisztus életéből, legalul pedig szürkében erények és bűnök allegorikus alakjait ábrázolják. Az assisii inkább elbeszélő freskókkal szemben ezek előadása drámai magaslatra emelkedik, mit az alakokban kifejezett lelki tartalommal mélyít el. A pásztorokhoz visszatérő Joachim komor alakja már Michelangelo Atyaúristenét sejteti, nemkülönben megrázó annak mély álomba süllyedt alakja az angyal híradásán. Joachim s Annának bensőséges találkozását, Mária és József eljegyzésének megkapó egyszerűségét, Mária lakodalmi menetét. Erzsébet és Mária találkozását mélységben későbbi ábrázolások sem múlták fölül. A Krisztus-sorozatban pedig Krisztus keresztelésének fenségét, Lázár föltámasztásának csodaszerű hatását, a Jeruzsálembe vonulás ünnepélyességét. Júdás csókjának ellentétét Krisztus és Júdás lényének szembeállításával, a Krisztus siratásának tragikumpát, a Magdolna és Krisztus találkozásának földöntúliságát megkapóbban utána sem ábrázolták. Kifejező készsége még a látszólag száraz allegorikus alakokban plasztikus egyszerűségű. Páduai freskóinak fokozott monumentalitása nyilvánul meg nagy Trónoló Madonnájában szentekkel és angyalokkal (Uffizi) és a megfeszített Krisztus alakjával díszített nagy keresztjén (Firenze Santa Maria Novella).
A szűz születése
A XIV. sz. elején ismét Assisiben találjuk, hol a San Francesco alsó templomában fest vagy festet freskókat. A Szent Miklós és Krisztus életéből vett kevésbé jelentékeny freskókat nem is érintve, csak a Szent Ferenc sírja fölött lévő 4 boltcikk allegorikus kompozícióit említjük, melyet az újabb stíluskritika tanítványok körébe utal. Mellékesnek tartjuk, vajon a kivitel Giotto kezétől való-e, a stílus, a szellem, mely alkotta, az övé és mélyen korában gyökeredző. Fölfogásuk a tárgy elvontságánál fogva szárazabb, mint a szent történeteké, de még a középkor elvont skolasztikája sem törölhette ki belőlük a való élet leheletét.
Tárgyuk a ferencrendiek három fogadalma: Szent Ferenc eljegyzésében a szegénységgel a ferencrendi barátok gondolatvilága, Jacopone da Todi és Dante versei öltenek formát: elvontabbak, de életteljes epizódokat nem nélkülöznek a Szüzesség és Engedelmesség allegóriája, melyekhez negyediknek, mint befejezés Szt. Ferenc apoteózisa járul.
Szent Ferenc stigmatizációja
További fejlődést mutatnak Firenzében a Cappella Peruzzi és Capella Bardi freskói (1317 után. Santa Croce). Előbbiben János evangélista és Keresztelő János utóbbiban ismét Szent Ferenc életéből vette a motívumokat. A kompozíciók tagolása szigorúbb a részletek mind a főjelenet minél határozottabb kiemelésére szolgálnak, és csak néha folyamodik két cselekmény együttes ábrázolásánál a két részre osztott kompozícióhoz (Heródes lakomáján Salome tánca és János fejének átadása; Keresztelő János születése és a gyermek bemutatása Zakariásnak).
Szent Ferenc siratásán a siránkozó barátok fájdalmában a legmagasabb akcentusokat üti meg, melyhez képest Ghirlandaiónak e kompozíció felhasználásával készült későbbi freskója pompázó, de üres ceremóniává süllyed. 1329-33-ban Nápolyban dolgozik, továbbá Dél-olaszországban, de sajátkezű munkái e helyeken nem maradtak ránk. Bolognában (képtár) egy ötrészű oltárképe: Trónoló Madonna négy szent egyes alakjával van a firenzei freskókat követő időből (1329?). Neki tulajdonított oltárképek még: Krisztus a kereszten (oltárrészlet, Berlin), Szent Ferenc a stigmákat kapja (Louvre); Krisztus a kereszten, a limbusban és az Úrvacsora (München). Nálunk a Szépművészeti Múzeumban csak követőinek munkái adnak fogalmat stílusáról: Feszület, rajta Krisztus a keresztfán; János evangélista fél-alakja medalionban: női fej, freskó-töredék; Assisi Szent Ferenc látomása, továbbá Szent Rufinus, freskók egy umbriai Giotto-követőtől. 1334-ben Firenzében volt és a dóm vezetőmesterének nevezték ki, mely tisztségét haláláig viselte. Mint építésztől, tőle való Firenze egyik legjellemzőbb építményének, a dóm haranglábának terve. Ezt a köznép ma is Giotto tornyának nevezi, Továbbá a harangláb két alsó sorában a bibliai és allegorikus tárgyú domborműveket a nagy Andrea Pisano az ő tervei után készítette. Művészetének óriási hatását ama számtalan freskó mutatja északtól délig Olaszországban, melyek rendszerint durvább és gyengébb kivitelben, csak ritkán továbbfejlesztve az ő stílusának vonásait viselik. Tanítványai közül névleg ismeretesek: Taddeo Gaddi, fia Agnolo és tanítványa a termékeny Spinello Aretino, Bernardo Daddi, Giottino és egyik későbbi tanítványa Giovanni da Milano (említve 1350-69 között), kikhez a névleg ismeretlenek egész sora csatlakozik.
Jézus siratása. 1304-1306. Padova, Capella dell' Arena
- Irodalom: Quiller (London 1880). Thode H (Bielefeld, 1899). Zimmermann M. (Leipzig, 1899). Brach A. G.'s Schule in der Romagna (Strassburg 1902), Perkins F. M. (London 1902). Ruskin J. (London, 1900). Moschetti A. La cappella Scrovegni (Firenze, 1904), Sirén O. (Leipzig, 1917). Bayet (Paris, 1907). Rintelen Fr. (München, 1912 és 1924). Supino (Firenze, 1920). Marle van, Recherches sur l'iconographie de G. et de Duccio (1920). Rosenthal E. (1924). Weigelt (Stuttgart, 1925).
Assisi Szent Ferenc legendája>>>
Lásd még>>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése