Luca della Robbia 1399-ben vagy 1400-ban született Firenzében, és 1482-ben halt meg ugyanott. Vasari méltán emeli ki technikai találmányát, mert valóban ö volt az első, aki a tűzben égetett ónmázat az agyagszobrokon művészi sikerrel alkalmazta, azonban nemcsak majolika plasztikái, hanem márvány- és bronzszobrai és domborművei is a quattrocento közepének legnagyobb szobrászai között jelölik a helyét. Művészete — némi egyszerűsítéssel - Donatello drámaisága mellett a lírai elemet képviseli a korszak firenzei szobrászatában, és majolikáinak kolorizmusa költői harmóniájával tesz tanúságot a színes szobrászat létjogosultsága mellett.
Fő művei: Énekeskarzat (márvány domborművek, zenélő, éneklő és táncoló gyermekek, 1432—1438, a firenzei Santa Maria del Fiore számára készült, Firenze, Museo dell'Opera del Duomo); Krisztus feltámadása és mennybemenetele ( majolika domborművek, 1443—144J, Firenze, Santa Maria del Fiore) ; Mária és Erzsébet találkozása (majolika szoborcsoport, 1445 körül, Pistoia, San Giovanni Fuorcivitas) ; Kandelábert tartó ifjak (majolika szobrok, 1448, Firenze, Santa Maria del Fiore) ; Madonna angyalokkal (majolika lunetta, 1450 után, Firenze, Museo del Bargello) ; Keresztre feszítés, szentek, angyalok (tabernákulum, márvány és majolika, 1456 körül, Firenze melletti Santa Maria dell'Impruneta) ; Benozzo Federighi püspök síremléke (márvány és majolika, 1456-1459, Firenze, Santa Trinità ) ; Mennyezet (majolika, a tondókban a Szentlélek és a világi erények allegóriái, 1462-1466, Firenze, San Mianiato, Cappella del Cardinale di Portogallo) ; Madonna rózsaligetben (majolika dombormű, 1465 körül, Firenze, Museo del Bargello) ; Kétszárnyú kapu (bronz domborművekkel, Madonna, Keresztelő Szent János, evangélisták, egyházatyák, 1466-1467, Firenze, Santa Maria del Fiore, áz északi sekrestye kapuja). A családi műhely Jő müvei: Andrea della Robbia: Csecsemők (majolika tondók, 1463—1466, Firenze, Ospedale degli Innocenti) ; Szent Ferenc és Szent Domonkos találkozása (terrakotta-lunetta 1480, Firenze, Loggia di San Paolo); Giovanni della Robbia: Lavabo (sekrestyéi fali kézmosó, márvány és majolika, 1497, Firenze, Santa Maria Novella) ; Madonna (majolika, Budapest, Szépművészeti Múzeum).
Vasari tévedései között a kronológiaiak állnak az élen: például az egyik fő müvet, az énekeskarzatot Luca az életrajzban közölt dátumnál több mint negyedszázaddal később készítette. Lucának nem volt rokona Agostino di Antonio Duccio és fivére, Ottaviano. Hazai közgyűjteményeinkben a mestert magát a Krisztus és Szent Tamás apostol kis terrakottacsoportja képviseli, amely nyilván pályamű lehetett egy az Orsanmichele fülkéi számára készülő konkurzusra, továbbá néhány Madonna-dombormű a műhelyből. Andrea és Giovanni della Robbia több műhelymunkával is szerepelnek ugyancsak a Szépművészeti Múzeumban, élükön a fentebb említett és magától Giovan-nitól származó ülő Madonna van.
Vasari tévedései között a kronológiaiak állnak az élen: például az egyik fő müvet, az énekeskarzatot Luca az életrajzban közölt dátumnál több mint negyedszázaddal később készítette. Lucának nem volt rokona Agostino di Antonio Duccio és fivére, Ottaviano. Hazai közgyűjteményeinkben a mestert magát a Krisztus és Szent Tamás apostol kis terrakottacsoportja képviseli, amely nyilván pályamű lehetett egy az Orsanmichele fülkéi számára készülő konkurzusra, továbbá néhány Madonna-dombormű a műhelyből. Andrea és Giovanni della Robbia több műhelymunkával is szerepelnek ugyancsak a Szépművészeti Múzeumban, élükön a fentebb említett és magától Giovan-nitól származó ülő Madonna van.
(Bibliográfia: ML címszava (Péter Márta) ; Ybl Ervin: Toscana szobrászata a Quattrocentóban. Bp. 1930; Ybl Ervin: Robbia. Bp. 1962, MKK.)
Krisztus, Louvre Muzeum
Feltámadás, 1442-1445
Mázas és terrakotta polychromed, 200 x 265 cm
Duomo, Firenze
"Luca della Robbia firenzei szobrász 1388-ban született ősei hajlékában, a firenzei San Bernaba-templom közelében; az atyai házban erkölcsösen nevelték, míg a firenzeiek többségének szokása szerint az íráson és olvasáson kívül a szükséges mértékben el nem sajátította a számolás tudományát is. Ezután apja aranyműves-tanulónak adta ser Giovanni fiához, Leonardo mesterhez, akit akkoriban Firenze legjobb ötvösének tartottak. így hát Luca, miután Leonardo keze alatt megtanult rajzolni és viasszal dolgozni, igencsak fölbátorodott, és készített néhány figurát márványból meg bronzból, és mivel ezek nagyon jól sikerültek, teljesen felhagyott az aranyműves-mesterséggel, szobrászatra adta a fejét, olyany-nyira, hogy egész, nap egyebet se csinált, mint vésőjével faragott, éjszaka pedig rajzolt. Hallatlan igyekezettel dolgozott; éjszaka jó néhányszor fázott ugyan a lába, de hogy ne kelljen abbahagynia a rajzolást, forgáccsal, vagyis olyan hulladékkal teli kosárba dugta a lábát fölmelegedni, amely a deszkáról hullik le, ha az asztalos gyalulja. Ezen egyáltalán nem csodálkozom, hiszen bárki emberfia csakis akkor tűnhet ki valamilyen mesterségben, ha gyerekkorától fogva tűrni tanul meleget, hideget, éhséget, szomjúságot és minden más kellemetlenséget, következésképpen igencsak tévednek azok, akik a lehető legnagyobb kényelemben, mindenfajta kellemetlenség nélkül szeretnének tisztes nevet szerezni maguknak; mert ézt csakis olyanok érhetik el, akik virrasztanak, és szüntelenül munkálkodnak, nem pedig alszanak.
Luca még alig töltötte be tizenötödik esztendejét, mikor más fiatal szobrászokkal együtt meghívták Riminibe, hogy az említett város uralkodójának, Sigismondo ái Pandolfo Malatestának megrendelésére, aki akkoriban a San Francesco-templomban kápolnát építtetett, készítsenek néhány márványszobrot és egyéb díszítéseket, valamint elhunyt hitvese részére szarkofágot. E munkálatok során Luca, néhány mindmáig látható lapos dom-borművével tisztességesen bizonyságot tett tudásáról; eztán a Santa Maria del Fiore építészei visszahívták Firenzébe ; Luca a szóban forgó templom harangtornyának a templom felé néző falát öt jelenettel ékesítette, mégpedig Andrea Pisanónak a művészeteket és tudományokat ábrázoló domborművei mellett - ezeket már említettük -, Giotto elgondolása szerint. Az első domborművön Luca Donatust mintázta meg, amint a grammatikát tanítja, a másodikon Platónt és Arisztotelészt a filozófia, a harmadikon egy lantost a zene, a negyediken Ptolemaioszt a csillagászat, az ötödiken Eukleidészt, a geometria megszemélyesítőjeként. Úgy mondják, hogy ezek a jelenetek kidolgozás, kecsesség és a megrajzolás szempontjából igencsak felülmúlták Giotto két domborművét, amelyek közül az egyik a festészet megszemélyesítőjeként Apellészt ábrázolta, amint fest, a másik a szobrászat megszemélyesítőjeként Pheidiászt, amint vésőjével dolgozik.
Az említett építészeket nemcsak maga Luca győzte meg kiváló képességeiről, hanem nagy kedvelője, messer Vieri de' Medici, a város akkoriban igen népszerű polgára is, s ezért 1405-ben Lucát bízták meg az említett templom sekrestyéjének ajtaja fölötti karzat márványdíszeinek elkészítésével; ez azonban túl nagyra sikerült. A szóban forgó mű alján Luca néhány különféleképpen éneklő csoportot ábrázolt, olyan nagy igyekezettel dolgozott e jeleneteken, és munkája olyan jól sikerült, hogy bár az alakok a padlózat fölött tizenhat rőfnyi magasan vannak, látni lehet, amint a kórus tagjainak nyaka megvastagszik az énekléstől, s a magasabbak, akik a kottát tartják, kezükkel verik az ütemet az alacsonyabbak vállán, vagyis meg lehet figyelni rajtuk a hangoknak, az éneklésnek, a táncnak s azoknak a kedves mozdulatoknak sajátos jeleit, amelyekre a zene öröme készteti az embert. A dombormű felső szegélye feletti részt Luca két aranyozott fémfigurával, vagyis két igen gondosan kidolgozott meztelen angyallal ékesítette, s ezért az egész művet igen nagy becsben tartották, habár Donatello, aki később az elsővel szemközt levő második karzat díszítését készítette el, amint a maga helyén el fogjuk mondani, Lucánál sokkal szakszerűbben és hozzáértőbben végezte munkáját, ugyanis alakjait csupán elnagyoltan dolgozta ki, nem fejezte be teljesen a figurákat, hogy messziről jobban látni lehessen őket, mint Luca alakjait, amelyeket a művész jól megrajzolt, és gondosan megformált ugyan, mindazonáltal a csiszolás és a finomítás miatt távolról elmosódnak az ember szeme előtt, nem lehet olyan jól megkülönböztetni őket, mint Donatóéit, amelyeket a mester csupán fölvázolt. Erre a sajátosságra a művészeknek föl kell figyelniük: ugyanis tapasztalatból tudhatjuk, hogy mindazok a művek, amelyeket messziről néznek az emberek, akár festményekről, akár szobrokról, akár más efféle alkotásokról van szó, erőteljesebbnek, elevenebbnek látszanak, ha csupán szépen felvázolják, mintha finoman kidolgozzák őket; de a távolság hatásán kívül úgy látszik, hogy az elnagyolt alkotásokban, mivel hirtelen művészi ihlet szülte őket, mesterük néhány vonással ki tudja fejezni elgondolását, az erőlködés és a túlzott műgond viszont néha megfosztja erejüktől és tudásuktól azokat, akik sajnálják befejezni a munkát, amelyen éppen dolgoznak.
Persze, aki tudja, hogy a képzőművészetek - hogy ne csak a festészetet emlegessük - hasonlatosak a költészethez, az azt is tudja, hogy csakis a költői ihlet sugallta
De, térjünk vissza Lucára; miután befejezte említett művét, amely nagy tetszést aratott, rábízták a szóban forgó templom bronz sekrestyeajtajának elkészítését; a mester tíz, vagyis ajtószárnyanként öt-öt négyszögre osztotta a megmunkálandó felületet, és mindegyik négyzet sarkát egy-egy emberfejjel díszítette: ezek különböznek egymástól, az egyik fiatal ember feje, a másik öregé, a harmadik középkorú, akad közöttük szakállas és borotvált, vagyis Luca felhasználta az effajta ékítmények legkülönfélébb, de kivétel nélkül szép formáit, s ezért az említett dombormű kerete igen díszesre sikerült. Az egyes négyszögekben pedig föntről lefelé haladva a következő jelenetek láthatók: a Madonna karján a Kisdeddel, Jézus Krisztus, amint kikél sírjából, alattuk a következő négy négyszögben egy-egy férfialak, vagyis a négy evangélista, majd ezek alatt különféle testtartásban a négy egyházatya, amint ír. Az egész dombormű csodálatosan egyenletes és csiszolt, s ebből kitűnik, hogy Lucának nagy hasznára volt az ötvösség.
Ám amikor számba vette mindazokat a műveket, amelyek kikerültek a keze alól, és meggondolta, hogy mennyi időt fordított elkészítésükre, rájött, hogy vajmi keveset alkotott, és azt is igen nagy fáradsággal; ezért elhatározta, hogy ezentúl nem bajlódik a bronzzal és a márvánnyal, hanem megpróbál olyan anyagot keresni, amely gyümölcsözőbbé teszi munkáját. Arra gondolt, hogy az agyagot könnyűszerrel, kis fáradsággal meg lehet munkálni, csupán olyan eljárást kellene kitalálni, amelynek segítségével az effajta műveket hosszú időre tartósítani lehet, ezért addig törte a fejét, míg rá nem jött, hogyan tudja megóvni a terrakottákat az idő pusztításától: ugyanis hosszú kísérletezés után megbizonyosodott róla, hogy kitűnő eredményt lehet elérni, ha zománcot állít elő ónból, ólomkristályból, antimonból, valamint más ásványokból és egyéb keverékekből, amelyeket külön e célra készült tűzhelyen olvasztott, s bevonja vele domborműveit; ily módon szinte örök életűvé tette őket. Ezzel az eljárással nagy dicsőséget aratott, és a késő századok is hálával tartoznak neki, a feltaláló-nak.
Mikor tehát sikerült elérnie kitűzött célját ezen a téren, úgy határozott, hogy első terrakotta domborművét a Santa Maria del Fiore-templom kórusa alatt a sekrestyébe nyíló bronzajtó fölötti ívmezőben helyezi el; az ajtó ugyancsak az ő kezétől származott; Luca della Robbia emez alkotása Krisztus feltámadását ábrázolja; a maga idejében nagyon szépnek tartották, s mihelyt elkészült, az igazán ritka remekműnek kijáró csodálattal adóztak neki. Ezért az említett templom építészei sze
Ezek után Luca nem érte be szóban forgó nagyon szép és nagyon hasznos találmányával, s főként a nyirkos épületekre gondolva, amelyek falára a nedvesség és más okok miatt nem lehet képeket festeni, tovább törte a fejét, és megtalálta a módját, hogyan színezze ki eddig csupán fehér színben készült terrakotta munkáit; ily módon csodálatot ébresztett maga iránt, és mindenkinek hihetetlenül nagy örömöt szerzett. Ezért Cosimo de' Medici fia, Piero őkegyelmessége, aki az elsők között csináltatott Lucával színes terrakottát, meghagyta neki, hogy abban a palotában, amelyet - miként a megfelelő helyen majd elmondjuk - atyja, Cosimo építtetett, az egyik dolgozószoba boltozatát, valamint padlóját különféle ötletes féldomborművű alakokkal ékesítse; ez a díszítés egyedülálló alkotás volt, és nyáron igen hasznosnak bizonyult. A szóban forgó eljárás akkoriban fölöttébb nehéz volt, sok mindenre kellett vigyázni az agyag kiégetése közben, ezért kétségkívül csodálni való, milyen tökéletes formában készítette el Luca említett műveit, mert mind a boltozat, mind a padló díszítése nem is több, hanem egyetlenegy darabból állónak tetszik.
E művek híre nemcsak Itáliában, hanem egész Európában elterjedt, ezért sokan akartak rendelni belőlük, és a firenzei kereskedők szüntelenül ellátták munkával Lucát - ez busás keresetet biztosított a mesternek -, és műveit világszerte elterjesztették. Luca, mivel egymaga nem tudott minden igényt kielégíteni, lebeszélte fivéreit, Ottavianót és Agostinót a vésőről, és megosztotta velük a terrakotta domborművek készítésének munkáját; ezzel aztán mindhárman sokkal több pénzt kerestek, mint azelőtt vésőjükkel, ugyanis nemcsak Franciaországba és Spanyolországba küldték el alkotásaikat, hanem Toscanában is több helyütt dolgoztak, mindenekelőtt a San Miniato al Monte-templomban; itt az említett Piero de' Medici részére elkészítették a templom közepén négy oszlopon nyugvó márvány kápolnaboltozat díszítéseit, mégpedig úgy, hogy egy igen szép nyolcszögű részt képeztek ki benne. De effajta munkáik közül a szóban forgó templom Szent Jakab-kápolnájának boltozata a legnevezetesebb - ez alatt van eltemetve Portugália bíborosa; bár a kápolnaboltozatnak nincsenek élei, mindazonáltal négy tondót készített a négy evangélista képmásával, valamint középütt az ötödik tondón a Szentlelket ábrázolta; a fedetlen felületeket a bolthajtás vonalának megfelelően körben rakott pikkelyekkel borította, amelyek a középpont felé haladva fokozatosan kisebbednek. Mindez olyan jól sikerült, hogy nagyobb gonddal falazott vagy más ehhez hasonló művek között különbet nem találhat az ember.
Eztán Luca a Mercato Vecchio közelében a San Piero Buonconsiglio-templomban a kapu fölötti ívmezőn megmintázta Miasszonyunkat; a Madonna körül néhány igen eleven angyal látható. A San Pier Maggiore közelében levő kis templom kapuja fölötti féldombor-művön ugyancsak a Szűzanyát ábrázolta néhány angyal kíséretében; ezt az alkotását nagyon szépnek tartották. A Santa Croce-templomnak a Pazzi család költségére ser Brunellesco fia, Pippo tervei szerint épült kápolnájában a külső és belső zománcozott figurákat ugyancsak Luca della Robbia csinálta. Némelyek szerint a spanyol királynak is küldött néhány nagyon szép féldombormű-vet és néhány márványszobrot. Fivére, Agostino segítségével nápolyi megrendelésre Firenzében készítette el
Ezek után Luca, hogy fellendítse a festészetet, azt kutatta, miképpen lehetne sík terrakotta lapra alakokat és jeleneteket festeni, s kísérletképpen az Or San Mi-chele körül álló négy szent oltára fölé tondót készített, erre igen szép díszítésekkel öt helyen ráfestette a kőművescéh szerszámait és jelvényeit. Ugyanebben a templomban maradt fenn két más alkotása, két domborművű tondó, az egyik, amely a gyógyszerészek céhének készült, Miasszonyunkat ábrázolja, a másikon, amelyet a kereskedők céhének megrendelésére csinált, bála, fölötte liliom, körülötte pedig füzérben különféle gyümölcsök és virágok láthatók; ezek olyan jól sikerültek, mintha igaziak volnának, s nem terrakottára festették volna őket.
Luca della Robbia készítette messer Benozzo Fede-righi fiesolei püspöknek a San Brancazio-templomban felállított márvány síremlékét; fölül Federigo életnagyságú fekvő szobra és három mellszobor látható rajta. Az említett templom pillérdíszeinek sík felületére Luca olyan virág- és gyümölcsfüzéreket festett, amelyeknél természetesebbet és elevenebbet ecsettel, olajtáblaképre se lehetne festeni: e műve valóban csodálatos, párját ritkító alkotás. Luca ugyanis gyönyörűen kidolgozta rajta a fényt és az árnyékot, az ember szinte el se hiszi, hogy terrakottán ilyen szépen lehessen árnyalni. Ha ez a művész több évet élt volna, mint amennyit megélt, nagyszerű dolgok kerültek volna ki a keze alól, ugyanis nem sokkal halála előtt jeleneteket és alakokat kezdett festeni sík terrakotta lapokra; ezek közül láttam néhányat otthonában, ezért úgy vélem, könnyűszerrel sikerre vihette volna az új módszert, ha a halál, amely mindig olyankor ragadja el a legjobbakat, mikor éppen a világ javán fáradoznak, idő előtt ki nem törli az élők sorából.
Lucát fivérei, Ottaviano és Agostino túlélték; Agosti-nónak fia született, akit ugyancsak Lucának kereszteltek; ez a maga idejében nagyon tudós férfiú volt. Agostino pedig Luca halála után is tovább munkálkodott a művészetben; 1461-ben ő készítette el a perugiai San Bernardino-templom homlokzatát, ugyanennek a templomnak a belsejében három lapos domborművű jelenete és négy finom ízléssel szépen kidolgozott szobra látható; művére ráírta nevét is a következő szavakkal: augustini Florentini lapicidae (Agostino firenzei kőfaragóé).
A della Robbia család egy másik tagja, Luca unokaöccse, Andrea is kiváló műveket alkotott márványból; erről bárki meggyőződhet az Arezzo falain kívül épült Santa Maria delle Grazie-templom kápolnája láttán; a szerzetesek részére itt Andrea egy nagy márványdíszen sok domborművű és féldomborművű kisebb alakot vésett ki; megjegyzem, hogy ez a díszítés az arezzói Parri di Spinello alkotásához, egy Szűzanya-szoborhoz tartozik. Szintén Andrea készítette e város San Francesco-templomában Puccio di Maggio kápolnájának, valamint a Megváltó körülmetélésének emlékére a Bacci család által építtetett kápolna terrakotta oltárát. Ugyancsak Andrea alkotása a gradói Santa Maria-templom egyik számos figurával díszített, igen szép oltára, nemkülönben a trinitáriusok temploma főoltárának terrakotta táblaképe; ezen az Atyaisten látható, amint karjában tartja a megfeszített Krisztust, akit az angyalok serege vesz körül, a kép alján Szent Donát és Szent Bernát térdel. A verniai sziklán emelt templom és egyéb épületek számos terrakotta táblája ugyancsak Andrea műve, ezek az említett kietlen helyen, ahol minden festmény néhány év alatt tönkremegy, sértetlen állapotban megmaradtak.
Szintén Andrea csinálta a firenzei Ospedale di San Paolo loggiájának valamennyi igen jól sikerült zománcozott terrakotta figuráját, valamint az Ospedale degli Innocenti loggiáján a két boltív között látható tondók bepólyált és meztelen puttóalakjait; ezek a művei egytől egyig valóban csodálatosak, és Andrea nagy tehetségéről és művészetéről tanúskodnak, nem beszélve többi, mondhatnám végtelenül sok alkotásáról, amelyek életének nyolcvannégy éve alatt kerültek ki a keze alól. Andrea 1528-ban halt meg; gyerekkoromban beszéltem vele, hallgattam, amint elmondja, sőt eldicsekszik vele, hogy többedmagával ő vitte Donato koporsóját a sírhoz, emlékszem rá, hogy a derék öregember szinte önteltnek látszott, amikor fölidézte ezt az emléket.
De térjünk vissza Lucához: őt magát, rokonaival együtt, a San Piero Maggiore-templomban épült családi kriptába temették; később ugyanitt helyezték örök nyugalomra Andreát is, aki két fiút hagyott hátra; mindkettő a San Marco-kolostorban szerzetesedett, tisztelendő Girolamo Savonarola fráter szentelte fel őket, akihez a della Robbia család mindig nagyon ragaszkodott ; ők készítették az érmét is, amelyen a fráter arcképe látható. Andreának az említett két szerzetesen kívül még három fia volt: Giovanni - művész lett belőle, három fia született, Marco, Lucantonio és Simoné; de ezeket a szépreményű ifjakat 1527-ben elragadta a pestis, valamint Luca és Girolamo, őbelőlük szobrász lett. Kettejük közül Luca a zománcozott terrakotta-készítésben serénykedett, több alkotása maradt fenn, például a pápai loggiák padlóburkolata Rómában, amelyet X. Leó pápa Raffaello da Urbino tervei szerint készíttetett vele, továbbá jó néhány más helyiségnek a padlózata, amelyeket a pápa címerével díszített. Girolamo, a legfiatalabb testvér, márvány-, agyag- és bronzműveket alkotott, és mivel Jacopo Sansovinóval, Baccio Bandi-nellivel és más korabeli mesterekkel versengett, igen kitűnő művész vált belőle, és firenzei kereskedők elvitték Franciaországba; ott Ferenc király számára több művet alkotott, egy Madrid nevű helységben, amely nincs messze Párizstól, mindenekelőtt sok-sok figurával és
Később, amikor megtudta, hogy Firenzében már csak egyetlenegy fivére él, mégpedig Luca, s mivel gazdag volt, és a családból egymaga szolgálta Ferenc királyt, maga mellé vette Lucát, hogy tekintélyt szerezzen és kedvező lehetőséget biztosítson fivérének munkája megkezdéséhez; de aztán mégsem ez történt; Luca ugyanis nemsokára meghalt, és Girolamo megint magára maradt, rokon nélkül; így hát elhatározta, hogy visz-szatér hazájába, s ott kedvére él fáradsággal és verítékkel szerzett vagyonából, és szülővárosában is megörökíti saját emlékét; az 1553. esztendőben már azon volt, hogy letelepszik Firenzében, de szinte kényszerűen meg kellett változtatni szándékát; minthogy a sienai háború teljesen lefoglalta Cosimo herceget, akitől azt remélte, hogy tisztességesen ellátja munkával; Girolamo visszament Franciaországba meghalni; és ezzel nemcsak otthona árvult el, nemcsak családja halt ki, hanem a művészet is kárt szenvedett, nem maradt senki, aki igazán ismerte volna a zománcozott terrakotta-készítés tudományát; némelyek ugyan a della Robbiák után is művelték az effajta szobrászatot, de soha senki se közelítette meg az öreg Luca, Andrea és a család többi tagjának mesteri tudását.
Ezért nézze el nekem az olvasó, hogy talán a kelleténél hosszasabban foglalkoztam a szóban forgó tárggyal; ezt az újfajta szobrászatot, amelyet, mint tudjuk, a régi rómaiak sem ismertek, Luca találta ki, s ez a tény megköveteli, hogy amint én is tettem, hosszasabban taglaljuk. Az öreg Luca életének ismertetése után azért írtam le tömören egyet-mást utódairól, akik közül némelyik kortársunk volt, hogy később ne kelljen visszatérnem ehhez a kérdéshez.
Luca tehát, amikor áttért az egyik fajta munkáról a másikra, a márványról a bronzra, a bronzról az agyagra, nem lustaságból tette, nem is azért, mintha sok más művészhez hasonlóan, képzelődő hajlamú, állhatatlan és a saját művészetével elégedetlen ember lett volna, hanem azért, mert természete révén vonzalmat érzett az új dolgok iránt, szükségét érezte, hogy olyan munkát végezzen, ami kedvére van, ami kevesebb fáradságba kerül, és nagyobb hasznot hajt. Mindennek jóvoltából a világ és a képzőművészet új, hasznos és nagyon szép művészettel gazdagodott, Luca pedig hírnevet, soha el nem múló dicsőséget szerzett magának. Luca igen jól és kecsesen rajzolt, erről bárki meggyőződhet, ha megnézi albumom néhány ólomfehérrel díszített rajzát; egyiken a mester nagy gonddal készített önarcképe látható; ezt úgy rajzolta, hogy közben tükörben nézte magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése