Masolino (1383-1440)

Masolino (Tommaso di Cristofano Fini) 1383-ban születtett Panicale di Valdehàban, meghalt valószínűleg 1440-ben, Firenzében. Vasari lényegbevágó felismerései közül a legdöntőbb : Masolino, az „internacionális gótika" stilizáló tendenciáit összegező egyik legnagyobb itáliai fes­tő, elsősorban Masaccio közvetlen hatására, zseniálisan tette magáévá a reneszánsz festészet vívmányait, minde­nekelőtt a perspektíva következetes tanulmányozásának területén. Masolino a festészet fejlődésében azt a szerepet játszotta, amelyet a szobrászatban Ghiberti.

Madonna gyermekkel

Alexandriai filozófusok, San Clemente, Róma, freskó

Fő müvei: Madonna dell'Umiltà (Alázatos - mert nem trónuson, hanem a földön ülő — Madonna, táblakép, 1423, Bremen, Kunsthalle) ; Madonna Szent Annával és angyalokkal Masaccióval együtt festette, táblakép, a firenzei San Ambrogio számára készült, 1423 körül, Firenze, Uffizi) ; Pietà (freskó, 1424—142$, Empoli, Museo della Collegia­ta)  Szent Péter történetei (freskóciklus, 1424—1427, Fi­renze, Santa Maria del Carmine, Cappella Brancacci), ehhez tartozik Adam és Eva bűnbeesésének jelenete is, és a ciklusnak a béna meggyógyulását és Tabita feltámasztását ábrázoló jeleneteiben Masaccio is közreműködött a háttér megfestésében; Keresztre feszítés, evangélisták és egyház­atyák, apostolok, Szent Katalin és Szent Ambrus törté­netei, Szent Kristóf (freskóciklus, 1429—1431, Róma, San Clemente, Cappella del Sacramento); Mária menny bevitele, Hócsoda, szentek (poliptikon, a római Santa Maria Maggiore számára, 1429-1431, Napoli, Museo Nazionale di Capodimonte; London, National Gallery; Philadelphia, Johnson-gyűjtemény) ; Mária éle­te (freskóciklus, 1435 körül, Castiglione d'Olona, Collegi­ata) ; Keresztelő Szent János történetei (freskóciklus 1435 körül, Castiglione d'Olona, Battistero). 

Vasari lé­nyeges tévedései: Masolino nem ifjan halt meg, hanem idősebb korában; a Carmine-kápolna freskóciklusának festése közben Masolino Magyarországra távozott, és itt Filippo Scolari, a Pipo Spano néven ismeretes és firenzei condottieréből magyar főúrrá vált mecénás megbízásainak tett eleget (sajnos ezekből a műveiből semmi sem maradt ránk).

[Bibliográfia : Vayer Lajos : Masolino és Róma - Me­cénás és művész a reneszánsz kezdetén. Bp. 1962; ML címszava (Boskovits Miklós).]

Banketten, freskó és további munkák

"Véleményem szerint mindazok, akik nagy fáradsággal művelt művészetükben megközelítik a tudás legmaga­sabb fokát, igazán elégedettek lehetnek. Nemkülönben azok is, akik a derekas munkájuk jóvoltából élvezett örömön és gyönyörűségen kívül erőfeszítéseiknek némi gyümölcsét is látják, kétségkívül nyugodt és igen bol­dog életet élnek. Akiket pedig történetesen akkor ragad el a halál, amikor életük boldog útját járva csaknem el­érik valamely tudomány vagy művészet tökéletes isme­retét, azoknak emlékezete nem enyészik el, ha dicsére­tesen fáradoztak művészetük igaz céljának megvalósítá­sa érdekében. így hát mindenki tőle telhetően törekedjen tökéletességre, mert ha útján valamilyen akadály megállítja is, felebarátai befejezetlen alkotásait nem ma­gasztalhatják ugyan, de legalább dicsérettel illetik jó szándékát és serény igyekezetét, amelyről néhány fenn­maradt és ismert műve tanúskodik. Masolino da Panicale di Valdelsa, aki Lorenzo di Bartoluccio Ghiberti tanítványa, gyermekkorában kitűnő aranyműves és Lo­renzo legkiválóbb segítsége volt a kapuk csiszolásában, nagyon ügyesen és tehetségesen formálta meg az alakok ruháit, és nagy hozzáértésről, valamint jó stílusról tett bizonyságot a csiszolásban. Még ügyesebbnek mutatko­zott a cizellálás ban, és lágyan munkálta ki mind az em­beri test, mind a ruhák domborulatait. Tizennyolc éves korában a festészetre adta fejét, szüntelenül gyakorolta magát; a színkezelést Gherardo dello Starninától tanul­ta. Aztán Rómába ment tanulni, s az ott töltött idő alatt freskókkal díszítette az Orsina Vecchia palota nagyter­mét a Monté Giordanón, majd mivel a római levegőtől örökösen fájt a feje, visszatért Firenzébe, és a Carmine-templomban, a Keresztre feszített Jézus kápolnája mel­lett megfestette Szent Pétert; ez a műve még megvan. A művészek dicsérték a szóban forgó alkotást, így hát Masolino megbízást kapott rá, hogy az említett temp­lomban a Brancacci-kápolnát Szent Péter életéből vett jelenetekkel díszítse; nagy igyekezettel teljesítette is a feladat egy részét, például a boltíven megfestette a négy evangélistát és Krisztust, amint elszólítja Andrást és Pétert a halászhálóktól, illetve Pétert, amint bűne miatt sír, továbbá amikor megtagadja mesterét, és amikor prédikálva téríti a népeket. Masolino megfestette a ha­jótörést szenvedő apostolokat is, valamint azt a jelene­tet, amikor Szent Péter meggyógyítja szolgálóleányát, Petronillát. 

Freskó: Alamizsna (teljes méret 255x162 cm)

Cappella Brancacci, Santa Maria del Carmine, Firenze

Ugyanezen a jeleneten Szent Pétert és Szent Jánost templomba menet is ábrázolta; az előcsar­nokban egy szegény nyomorék ember alamizsnát kér tőlük, ők sem ezüstöt, sem aranyat nem tudnak adni ne­ki, de a kereszt jelével meggyógyítják; az egész mű vala­mennyi alakja nagyon kecsesen, kitűnő stílusban, plasz­tikusan és lágyan van megfestve, a színezés egységesnek hat, a megrajzolás erőteljes. Az említett alkotást nagyra becsülték újszerűségéért és annak a sok-sok részletnek a megfigyeléséért, amelyet Giotto még egyáltalában nem ismert fel. Ám a szóban forgó jelenetek befejezetlenek maradtak, mert a mestert elragadta a halál. Masolino igen tehetséges ember volt, tulajdonságai összhangban voltak egymással, festményei, amelyeket szorgalommal és nagy szeretettel alkotott meg, könnyedségről tanús­kodnak. De mivel szüntelenül tanult és szilárd akarattal fáradozott, teste elsatnyult, emiatt élete időnek előtte megszakadt, túlontúl fiatalon távozott az élők sorából. Ifjan, harminchét éves korában hunyt el, így hát az em­bereknek hozzá fűzött reményei nem válhattak be.

Festményei 1440 körül készültek. Paolo Schiavo, aki Firenzében a canto de' Gorin freskót festett Miasszo­nyunkról és néhány figuráról - ezeknek lába a párkány felett rövidül -, nagy igyekezettel próbálta követni Ma­solino stílusát. Masolino műveit sokszor megnéztem; véleményem szerint stílusa feltűnően különbözik az őt megelőző művészekétől, ugyanis méltóságteljesen ábrá­zolta alakjait, lágyan és szép redőkkel festette meg ruhá­jukat. Arcot is sokkal jobban festett, mint elődei, mint­hogy megtalálta a módját, miképpen lehet egy kicsit  lágyabban ábrázolni az emberi tekintetet, és a test sok szép más részét, ugyanis az elsők között volt, akik rájöttek az árnyék és a fény jelentőségére; ezenkívül igen plaszti­kusan dolgozott, kitűnően megoldott számos nehéz fel­adatot a perspektíva terén - például annak a szegény embernek a hátranyúló fél lába, aki Szent Pétertől ala­mizsnát kér, olyan jó összhangban van a környező vona­lakkal és a színek árnyalásával, hogy úgy tetszik, mintha valóban áthatolna a falon. Masolino abban is elöl járt, hogy a nők arcát kedvesebbnek, a fiatalemberek ruháza­tát könnyedebbnek festette meg, mint a régi művészek; elég jól elboldogult a perspektívával is. De mindenek­előtt a freskók színezésében mutatta meg igazán tehetsé­gét, kiválóan kezelte a színeket, festményei árnyaltak, harmonikusak, nagyon kecsesek, az emberi testet az el­képzelhető leglágyabb formában ábrázolta. így hát alig­hanem a legkiválóbb művészek közé sorolhatnánk, ha a rajzolásban is tökéletes lett volna - s ezen a téren se ma­radt volna el, ha tovább él -, ugyanis művei igen kecse­sek, kitűnő stílusban készültek, színei lágyak és harmo­nikusak, s bár nem minden részletükben tökéletesen, mindazonáltal plasztikusan és erőteljesen vannak meg­rajzolva.

vége masolino életrajzának

tovább>>